Foci

Elmaradt a győri kupacsoda

A Videoton Győrben is nyerni tudott a labdarúgó Magyar Kupában és 6-1-es összesítéssel jutott be a legjobb négy közé.

A Győr a lehetetlent próbálta meg az ETO Parkban vasárnap kora este, a Videoton ugyanis 5-1-es előnyből várta a visszavágót a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A Rába-partiaknál azóta edzőváltás történt, így Pintér Attila készítette fel a zöld-fehéreket a mérkőzésre.

A vendégek csípték el jobban az első perceket, majd a 11. percben, egy pofás akció végén a vezetést is megszerezte a Vidi, a téli igazolás Peric bólintott a hálóba. A folytatásban is a székesfehérváriak játszottak veszélyesebben, majd a játékrész közepétől már a hazaiak irányítottak, csak Alekszidzén múlott, hogy nem lett meg az egyenlítés a szünet előtt.

A Videoton a második félidőben is kissé magára engedte ellenfelét, így a játék többnyire a fehérvári térfélen folyt, ám hiába a győri akciók, az egalizálás csak nem akart összejönni. Az igen foghíjas lelátón így szórványosan fel is csendült egy Csertői Aurélt éltető rigmus.

Az utolsó negyedóra szép csendben csordogált le, nagyobb helyzet nem alakult ki, a Videoton így 6-1-es összesítéssel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa legjobb négy csapata közé.

A játéknap másik mérkőzésén az MTK is kiharcolta a továbbjutást. Kedden az Újpest és a DVSC-TEVA “lépett szintet”.

Eredmény – Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó
Győri ETO – Videoton 0-1 (0-1)
Gólszerző: Peric (11.)
Továbbjutott a Videoton, kettős győzelemmel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik