Foci

Santanderben iskolázott a Barca

A spanyol labdarúgó-bajnokságban a Barcelona Lionel Messi duplájával verte 2-0-ra a Racing Santandert. A Valencia csak ikszelt.

A 7-1-es hétközi BL-győzelem után újabb sikert aratott Pep Guardiola alakulata. A Racing Santandernek tulajdonképpen momentuma sem volt a mérkőzésen, a Barca végigtámadta a kilencven percet. Gólt ugyan csak Lionel Messi tudott szerezni, ő azonban kétszer is.

Először a 29. percben Fabregas passza után, majd a második félidő elején tizenegyesből talált be. Fernandez, a hazaiak kapusa kiváló teljesítményt nyújtott, ennek köszönhető, hogy még több gólt csapata és megúszta egy 2-0-s zakóval.

Messi vezette sikerre a Barcát:

A Valencia vasárnap a Mallorcát fogadták hazai pályán. Az első félidőben a házigazdák 2-0-s előnyre tettek szert, Costa a 23., Aduriz a 42. percben talált be. A második játékrész azonban teljesen más képet mutatott.

A Mallorca Nsue révén az 57. percben szépített, a találat után pedig egyre nagyobb nyomás alá helyezték a Valenciát. Meg is lett az eredménye, hiszen kisvártatva Casadesus egyenlített. A 85. percben az első hazai találat szerzője piros lappal hagyta el a játékteret, de az eredmény már nem változott, a végeredmény 2-2 lett.

Eredmények – La Liga, 26. forduló
Racing Santander – Barcelona 0-2 (0-1)
Gólszerző: Messi (29., 56. – 11-esből)
Valencia – Mallorca 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Costa (23.), Aduriz (42.) illetve Nsue (57.), Casadesus (66.)
Piros lap: Costa (85.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik