Foci

Roma-siker Szicíliában

Az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az AS Roma együttese 1-0-ra nyert Palermóban.

A Serie A 27. fordulójának egyetlen szombati mérkőzésén a hazai pályán szereplő Palermónak és a vendég AS Romának is volt javítanivalója, hiszen az előző körben a szicíliaiak saját közönségük előtt szaladtak bele egy 4-0-s zakóba a Milan ellen, míg a fővárosi alakulat elbukta a római derbit.

Nem kellett sokat várni az első – és mint később kiderült, egyetlen – gólra a meccsen, a 3. percben egy védelmi hiba után Lamela ugratta ki remek labdával Borinit, aki a kapus mellett a jobb alsó sarokba lőtt.

Borini találata:

A vendégek többet birtokolták a labdát a találkozón, viszont újabb gólt nem tudtak szerezni. Miután viszont a Palermo az egész meccsen gólképtelen maradt, a Roma korai találata három pontot ért Luis Enrique csapatának.

Győzelmével a Roma visszavette a hatodik helyet az Intertől, a zsinórban harmadik bajnoki vereségét elszenvedő Palermo a tizedik.

Eredmény – Serie A, 27. forduló
Palermo – AS Roma 0-1 (0-1)
Gólszerző: Borini (3.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik