Foci

Kispesten is elhasalt a Zete

A Budapest Honvéd hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Zalaegerszeget az OTP Bank Liga 19. fordulójában.

A Prukner László irányította Zalaegerszeg továbbra is nyeretlen a szezonban, a kék-fehérek Kispesten, a Budapest Honvéd vendégeként igyekeztek véget vetni a vesszőfutásnak. Ehhez képest már a negyedik percben a vendégek hálójában táncolt a labda, ám Ceolin lesről talált be, így maradt a 0-0.

A Zetének is akadt pár lehetősége, ezek kimaradtak, a Honvéd pedig büntetett: Ceolin beadása után Ivancsics lőtt kapásból a kapuba. A hazaiak középpályása kisvártatva újra eredményes volt, a Tchami buktatása miatt befújt büntetőt értékesítette. A félidő további részében kiegyenlített játékot láthatott a Bozsik Stadion közönsége, gólt azonban nem, 2-0-ról várták a folytatást a felek.

Fordulás után nem sokkal a végig nagyon aktív Ceolin maga is feliratkozhatott volna a góllövőlistára, Jahic azonban hatalmas bravúrral védte a közeli löketet. A túloldalon Kovács Gábor hagyta ki az addigi legnagyobb zalai helyzetet, cirka négy méterről a kaput sem találta el Panikvar centerezése után.

Kisvártatva Jahic újra kibabrált Ceolinnal, majd a Zalaegerszeg előtt pár lehetőség, ám a kék-fehérek mintha be lettek volna oltva góllövés ellen, a labda sehogyan sem akart a kispesti kapuba kerülni. Az eredmény már nem változott, így hiába játszott bátran a Zete, ezúttal is pont nélkül maradt.

A ZTE 19. mérkőzésén már a tizenkettedik vereségét könyvelte el, így nem tudta csökkenteni tetemes hátrányát. A Honvéd győzelmével pontszámban befogta a harmadik helyen tanyázó Videotont, igaz a székesfehérváriak vasárnap játsszák le Miskolcon a soros bajnokijukat.

Eredmény – OTP Bank Liga, 19. forduló
Budapest, Bozsik Stadion, 1000 néző Vezette: Veizer Roland
Budapest Honvéd – Zalaegerszeg 2-0 (2-0)
Budapest Honvéd: Sánta – Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic – Ceolin, Hidi, Ivancsics, Tchami (Johnson, 86.) – Délczeg (Erdélyi, 65.), Hadzic (Vernes, 35.) Vezetőedző: Supka Attila

ZTE FC: Jahic – Kocsárdi, Bogunovic, Kovács Ge. (Hervás, 77.), Hidvégi – Szakály D., Ganugrava, Máté P., Panikvar (Pavicevic, 71.) – Polareczki (Kovács Gá., a szünetben), Balázs Vezetőedző: Prukner László

Gólszerző: Ivancsics (19., 24., utóbbit 11-esből)
Sárga lap: Vidovic (42.), illetve Ganugrava (61.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik