A Szolnok és a Békéscsaba is nyert idegenben

A labdarúgó NB II. Keleti csoportjának két éllovasa nem hibázott a szombati játéknapon.

A Szolnok együttese sokáig képtelen volt betalálni a Kazincbarcika otthonában az NB II. 18. fordulójában, ám a 76. percben összejött a győztes gólt Kocsis Dávid révén. A hazaiak ráadásul az utolsó percekre egy kiállítás miatt megfogyatkoztak, a listavezető szolnokiak pedig 1-0-s sikerüknek köszönhetően három ponttal távoztak.

Eközben a Békéscsaba is idegenben diadalmaskodott a Keleti csoportban, a viharsarkiak a Debrecen második számú együttesének vendégeként nyertek 1-0-ra.

A Szolnok és a Békéscsaba egyaránt 36 pontos, utóbbi együttes viszont egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A nyugati csoport listavezetője, az MTK csak vasárnap lép pályára a BKV Előre otthonában, a kék-fehérek szombaton riválisaik teljesítményét figyelhették. Nos, az üldözők közül a Kozármisleny, a Gyirmót és a Tatabánya is ikszelt, így az MTK tovább növelheti majd előnyét egy újabb sikerrel.

A Videoton-Puskás Akadémia együttese hazai pályán kilenc emberrel fejezte be a küzdelmet a Paks második csapata ellen, mégis megosztoztak a pontokon a csapatok, 0-0 lett a vége.

Eredmények – Ness Hungary NB II., 18. forduló

Keleti csoport:

Kazincbarcika-Szolnoki MÁV FC 0-1 (0-0)
Cegléd – Dunakanyar-Vác 1-0 (0-0)
Vecsés-Balmazújváros 0-0
Eger-Nyíregyháza Spartacus 1-1 (0-1)
Szeged-Újpest FC II 2-3 (2-1)
DVSC-TEVA II. – Békéscsaba 0-1 (0-1)

Az állás: 1. Szolnok 36 pont/18 mérkőzés (36-15), 2. Békéscsaba 36/17 (27-11), 3. Balmazújváros 31/18

Nyugati csoport:

Szigetszentmiklós-Soproni Vasutas 3-0 (0-0)
Győri ETO FC II-Baja 0-2 (0-1)
Budaörs-FC Tatabánya 1-1 (0-0)
Videoton FC II.-MVM Paks II. 0-0
Ajka-Kozármisleny 2-2 (1-0)
Ferencváros II.-Veszprém 1-3 (0-1)
Gyirmót-Dunaújváros 0-0

Az állás: 1. MTK Budapest 39 pont/16 mérkőzés, 2. Kozármisleny 33/18, 3. Gyirmót 32/18

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.