Foci

Megyeri brillírozik az Olympiakoszban

Az Olympiakosz Pireusz kapusa, Megyeri Balázs 740 perce nem kapott gólt a görög labdarúgó-bajnokságban és ez Európa Ligában.

Nincs könnyű helyzetben Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, és nem azért, mert a magyar nemzeti csapat szakmai vezetőjeként eleve nincs abban.

Kapus poszton ugyanis többen is jelzik, lehet rájuk számítani. Ugyan Fülöp Márton vagy éppen Gulácsi Péter a közelmúltban háttérbe szorult klubcsapatában (így van ezzel Köteles László is), Bogdán Ádám a Bolton Wanderers első számú kapusa lett a Premier League-ben, és az eddig még a felnőtt válogatottba meghívót nem kapó Megyeri Balázs is európai élkapussá nőtte ki magát.

Nem túlzás ez, hiszen a BL-résztvevő, most pedig az Európa Ligában remeklő görög bajnok Olympiakosz Pireusz első számú kapusa a Ferencvárosból érkezett, korábbi U20-as vb-bronzérmes játékos.

Megyeri március 31-én ünnepli majd 22. születésnapját, akkorra már az Európa Liga negyeddöntőjébe juthat a Pireusz, hiszen csütörtökön 1-0-ra nyert az ukrán Metalist Harkiv otthonában. A harkiviak a Salzburgot 8-2-es összesítéssel búcsúztatták korábban, a stadionjuk világszínvonalú, a keretük nagyon erős, így az, hogy a meccsen a nemzetközi sajtó megfogalmazása szerint “rendkívül elfoglalt” Megyeri megúszta gól nélkül, remek elismerés.

A Harkivból többek mellett Sebastian Blanco, Jonathan Cristaldo, majd Vinicius Fininho is megkínálta a magyar kapust, aki mindannyiszor védeni tudott.

Megyeri az előző fordulóban a Rubin Kazany elleni idegenbeli meccsen piros lapot kapott, de a visszavágón letöltötte egymeccses eltiltását. Az, hogy egyből a kapuba jelölték, amint lehetett, szintén azt bizonyítja, ő a görög sztárcsapat egyik legerősebb bástyája (pedig Roy Carroll személyében a Manchester United korábbi kapusa érkezett nemrég a csapathoz).

A csütörtöki találkozó összefoglalója:

Megyeri Balázs 740 perce nem kapott gólt a klubjában, pedig olyan csapatok ellen állt a kapuban, mint a PAOK, az AEK Athén vagy épp most a Harkiv.

Legközelebb vasárnap, az Aris elleni bajnokin bizonyíthat.

A góltalan Megyeri-meccsek
Olympiakosz – Panionios 4-0 (január 25.)
Olympiakosz – Ergotelis 3-0 (január 28.)
PAOK – Olympiakosz 0-2 (február 5.)
Olympiakosz – AEK 2-0 (február 10.)
Rubin Kazany – Olympiakosz 0-1 (február 14., a 72. percig)
Olympiakosz – Panionoios 2-0 (február 19.)
OFI – Olympiakosz 0-2 (március 4.)
Metalist Harkiv – Olympiakosz 0-1 (március 8.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik