Foci

Tovább tart a ciprusi csoda

Az APOEL Nicosia tizenegyesekkel búcsúztatta az Olympique Lyont a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Az első találkozón hazai pályán minimális előnyt harcolt ki magának a Lyon, de az 1-0-s siker sokat ért abból a szempontból, hogy idegenben nem tudott gólt szerezni az APOEL Nicosia.

A ciprusiak már a csoportkörben is megmutatták, hogy mindenkinek komolyan kell venni őket, a Zenit, a Porto és a Sahtar Doneck csapatát utasították maguk mögé, és a Lyon sem számíthatott könnyű mérkőzésre a visszavágón.

Nem is tartott sokáig, amíg az APOEL saját szurkolói előtt ledolgozta a hátrányát, a 9. percben Charalambidestől kapott jó labdát a brazil Manduca, aki közelről nem hibázott.

Hamar ledolgozta hátrányát az APOEL:

Nyílt volt a találkozó a folytatásban, a Lyon részéről Ederson járt a legközelebb az egyenlítéshez, előbb egy cseles szabadrúgással tornáztatta meg a hazai kapust, majd egy veszélyes fejese kerülte el a célt.

A második félidőben Cissokho a saját kapuját veszélyeztette, a Lyon játékosa a kapufára “mentett” egy ciprusi beadást. Sok hiba jellemezte a találkozót, a színvonal – BL-nyolcaddöntőhöz képest – nem mindig verdeste az egeket, újabb gól pedig nem született a rendes játékidőben, így következhetett a hosszabbítás.

A ráadás első félidejében a meccsen többet próbálkozó Lyon játszott fölényben, egy-két veszélyesebb gólszerzési lehetőségük is akadt, de figyelniük kellett az APOEL ellentámadásaira is. A fordulás után is könnyen jutottak el egymás kapuja elé a csapatok, ott azonban pontatlanok voltak, így végül a hosszabbításban sem változott az eredmény.

A büntetők során már Lisandro próbálkozásánál rezgett a léc a Lyonnak, a lövés ugyanis a kapufára ment, majd Chiotis kapus hátára pattanva talált utat a hálóba. A hazaiak részéről senki sem hibázott, a franciáktól viszont Lacazette és Bastos tizenegyesét is védte Chiotis, így története legnagyobb sikerét elérve az APOEL került a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé.

Ciprusi csapat még sosem járt ilyen magasságokban a legrangosabb európai kupasorozatban.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó
APOEL Nicosia-Olympique Lyon 1-0 (1-0) – tizenegyesekkel 4-3
Gólszerző: Manduca (9.)
Továbbjutott az APOEL Nicosia 1-1-gyel, tizenegyesek után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik