Foci

A Vidi már a legjobb négyben

A Videoton együttese a visszavágón is legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjében.

A Videoton az odavágón nagy lépést tett a továbbjutás felé, ugyanis a székesfehérváriak 2-0-ra nyertek Miskolcon. Ezúttal a koronázóvárosban találkoztak egymással a felek, a meccs elejét pedig a Vidi uralta.

A kezdőben helyet kapó Gyurcsó Ádám ha így folytatja, akkor hamar a fehérvári drukkerek szívébe lopja majd magát, a fiatal szélső többször is bonyodalmat okozott a vendégvédelemben, majd a 31. percben a szabadrúgását követően Evandro szerezte meg fejjel a vezetést. A két vezetőedző, Paulo Sousa és Benczés Miklós is cserékkel igyekezett frissíteni övéin a szünetben, a vendégeknél beálló Vadász azonban büntetőt és piros lapot érően szabálytalankodott Periccsel szemben az 50. percben. A tizenegyest Mitrovic értékesítette, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a továbbjutás.

Azért a találkozó további részét természetesen le kellett játszani, Peric pedig közel járt ahhoz, hogy megszerezze első fehérvári találatát, ám Farkas Balázs védte a büntetőjét. A mérkőzést aztán a Vidi is tíz emberrel fejezte be, a megsérülő Kovács István nem tudta folytatni a játékot, Sousa pedig már “kicserélte” magát, a végeredmény azonban maradt a 2-0, a székesfehérváriak jutottak be a Ligakupa elődöntőjébe.

A délután másik mérkőzésén a Kaposvár 1-1-es döntetlent játszott Pápán. Ez az eredmény ugyanakkor a Lombardnak kedvezett, Bene Ferenc csapata ugyanis az odavágót 1-0-ra megnyerte.

A vezetést még a Rákóczi szerezte meg a 13. percben, Benko azonban a fordulást követően egalizált. A vendégek tíz emberre fogyatkoztak a 65. minutumban, Diallo kapott piros lapot.

Kedden a Debrecen együttese is kvalifikálta magát az elődöntőbe, miután az idegenbeli 1-0-s sikerét követően hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Pakssal.

Eredmények – Ligakupa-negyeddöntő, visszavágók
Videoton – DVTK 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Evandro (31.), Mitrovic (51. – 11-esből)
Piros lap: Vadász (51.)
Továbjutott: a Videoton, kettős győzelemmel.
Lombard Pápa – Kaposvári Rákóczi 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Benko (50.) illetve Jammeh (13.)
Piros lap: Diallo (65.)
Továbbjutott: a Pápa, 2-1-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik