Foci

Az Arsenal a lehetetlenre vállalkozik a Milan ellen

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második mérkőzésén az Arsenal 0-4-ről próbál a Milan ellen bizonyítani.

Nagy meccset rendeznek kedden este háromnegyed kilenckor a londoni Emirates Stadionban. Még akkor is, ha a vérmes Arsenal-drukkerek is kevésbé bíznak abban, hogy kedvenceik képesek lesznek arra a páratlan bravúrra, hogy négygólos hátrányból indulva továbbjussanak a BL legjobb nyolc csapata közé az egyik legnagyobb olasz klub, a Milan ellen.

Arsene Wenger élete legrosszabb élményei között emlegette az odavágót (4-0 a Milannak), és való igaz, az Arsenal még nem szenvedett ekkora vereséget korábban a legrangosabb európai sorozatban. A visszavágó persze egy új mérkőzés lesz.

“A legjobb csapattal állunk fel, jól kell kezdenünk a meccset, amelyen folyamatosan támadni fogunk. A legjobb, ha elfelejtjük az első mérkőzést, és elhisszük, hogy tudunk gólokat is szerezni. A legutóbbi Premier League-találkozónkon például ötöt rúgtunk. Ismerem a játékosaimat, tudom, hogy fájt nekik az első meccs eredménye, és azt is tudom, hogy büszkék annyira, hogy úgy menjenek majd ki a pályára, hogy más teljesítményt nyújtanak.


“A foci, az foci. Az első meccsen öt kapuralövésünk volt és 55 százalékban birtokoltuk a labdát. Megpróbáljuk a lehetetlent, miért ne tennénk”
– mondta Arsene Wenger, aki ezzel együtt 5 százalék esélyt ad a továbbjutásra saját csapatának. “Nem élek álomvilágban, de el kell hinnünk, hogy van esélyünk. Ha nem hinnék a sikerben, nem lennék itt”.

Az Arsenal a hétvégén Robin van Persie 24. és 25. bajnoki góljával 2-1-re győzött a Liverpool otthonában.

“Tudom, hogyan játszanak az angol csapatok, milyen az angol foci. Biztos vagyok benne, hogy a meccs elején nekünk esnek majd, fel kell vennünk a tempót. Azt hiszem, nagyon jó meccs lesz, már csak azért is, mert minden esélyünk megvan a továbblépésre. Nem az a lényeg most, hogy nyerjünk, hanem az, hogy továbbjussunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy gólt szerezzünk” – mondta Massimiliano Allegri, a Milan edzője, alighanem a védekezés előtérbe helyezését firtató újságírói kérdéseket megelőzendő.

“A fociban sohasem dőlhetsz hátra, nem tudhatod, mi történik.  El kell felejtenünk az első meccset, és kvalifikálni kell magunkat a negyeddöntőbe. Az Arsenal más arcát mutatja majd, hiszen semmi veszítenivalója nincs. Mióta megvertük őket, játszottak két extra jó meccset a Tottenham és a Liverpool ellen, ami nagy motivációt és önbizalmat adhatott nekik, figyelnünk kell” – fejezte be előzetesét Allegri.

A Milan is remek főpróbát tartott, Ibrahimovic három góljával 4-0-ra verték a Palermót.

Az első mérkőzés összefoglalója:

A másik mérkőzésen talán nagyobb izgalmakra van kilátás, hiszen a Zenit Szentpétervár az első mérkőzésen 3-2-re legyőzte a talán jobb erőkből álló és esélyesebb Benficát.

Az orosz csapatban kevés az esély arra, hogy Huszti Szabolcs pályára lépjen, a magyar középpályás a CSZKA Moszkva elleni bajnoki playoff-találkozón sem volt a keretben.

Az első meccs, még Szentpétervárról:

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntők, 2. mérkőzések
Arsenal – AC Milan (London, 20 óra 45 perc, Pro4)
A várható összeállítások:
Arsenal: Szczesny – Sagna, Koscielny, Vermaelen, Gibbs – Song, Rosicky – Walcott, Gervinho, Oxlade-Chamberlain – van Persie
Milan: Abbiati – Abate, Silva, Mexes, Antonini – Nocerino, van Bommel, Emanuelson – el-Shaarawy – Robinho, Ibrahimovic
Benfica – Zenit Szentpétervár (Lisszabon, 20 óra 45 perc, DigiSport)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik