Foci

Gerinctörést szenvedett egy diósgyőri drukker

A Kecskemét-DVTK NB I.-es labdarúgó-mérkőzésen történt a baleset, a szurkolók ráadásul később a helyi rendőrörsre vonultak.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Kecskemét 1-0-ra verte Tököli Attila 2. percben szerzett 11-esével a Diósgyőrt az OTP Bank Liga 18. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

A két csapat ezzel helyet cserélt a táblázaton, mindkét együttesnek 28-28 pontja van. A baon.hu oldal tájékoztatása szerint a mérkőzést egy sajnálatos esemény kísérte: az egyik diósgyőri szurkoló a korláton át lezuhant a lelátóról, és az első diagnózis szerint gerinctörést szenvedett.

A több száz miskolci szurkoló végig remek hangulatot teremtett a vendégszektorban, de ennek ellenére a baon.hu írása szerint történt egy kisebb atrocitás is. A parkolóban két ember összeszólalkozott, dulakodott egymással, a mérkőzést biztosító civilek választották őket szét, majd a rendőrség előállította őket – a delmagyar.hu szerint egyikük könnyű sérülést szenvedett.

Ez nem tetszett a diósgyőri drukkereknek, akik a meccs után a Kecskeméti Rendőrkapitányság épülete elé vonultak. Egyes beszámolók szerint a rendőri erőknek a kapitányság bejárata elé kellett felállniuk, hogy ne mehessenek be a drukkerek az épületbe. Végül a két fél között nem alakult ki konfliktus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik