Foci

A Lazio nyerte a római derbit

Az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a meccs nagy részében emberhátrányban játszó AS Roma 2-1-re kikapott a Laziótól.

Hamar megfogyatkozott a pályaválasztó AS Roma csapata a vasárnapi római rangadón, a 7. percben ugyanis Stekelenburg elhúzta Klose lábát, a játékvezető ezért kiállította a holland kapust, a Lazio pedig büntetőt rúghatott.

A tizenegyest Hernanes értékesítette, de emberelőnyben sem tudták sokáig megtartani az előnyüket a Sasok, a 16. percben ugyanis egy kapu elé ívelt labdát Juan a keresztlécre lőtt, a kipattanót pedig Borini küldte kapura – Biava csak a gólvonalon túlról tudta kifejelni a labdát, 1-1.

Az első félidőben már nem változott az eredmény, a szünet után viszont újra vezetést szerzett a Lazio, miután egy szabadrúgás után Mauri estében a bal sarokba lőtt.

A rendes játékidő utolsó öt percében Scaloni megkapta a második sárga lapját, így mindkét együttes tíz emberrel fejezte be a meccset, de a Roma már nem tudott egyenlíteni.

A Lazio 2-1-re nyert, ezzel a szezon során másodszor is legyőzte városi riválisát. Edoardo Reja együttese harmadik a Serie A-ban, lemaradásuk hat pont a listavezető Milanhoz képest. A Roma meglehetősen hullámzóan teljesít Luis Enrique irányításával, Tottiék a hatodik helyet foglalják el a tabellán.

Lazio-siker a római derbin:

Eközben az Udinese a negyedik helyre csúszott vissza, miután hazai pályán gólnélküli döntetlent játszottak az Atalanta ellen.

A forduló vasárnap délelőtti mérkőzésén a Napoli Cavani góljával szerzett vezetést Parmában, majd az egyenlítés után Lavezzi a 86. percben megszerezte a nápolyiak győztes találatát.

A Fiorentina és a Siena hazai pályán nyert, mag a Lecce-Genoa találkozó döntetlenre végződött.

Eredmények – Serie A, 26. forduló
AS Roma-Lazio 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Borini (16.), illetve Hernanes (10., 11-esből), Mauri (62.)
Piros lap: Stekelenburg (9.), illetve Scaloni (88.)

Fiorentina-Cesena 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Moras (62., öngól), Cassani (74.)

Lecce-Genoa 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Muriel (61.), Brivio (81.), illetve Sculli (21., 86.)

Siena-Cagliari 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Bogdani (41.), Calaio (80.), Del Grosso (82.)

Udinese-Atalanta 0-0

Parma-Napoli 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Zaccardo (77.), illetve Cavani (40.), Lavezzi (86.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik