Foci

Nemet mondott a FIFA a magyar gólbíróra

A Maruzsi László által kifejlesztett, játékvezetőket segítő technikai találmány nem jutott tovább a futball szabályalkotó testületének hétvégi egyeztetésén.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség – amely egyelőre a gólvonalon áthaladó labdák helyzetének megállapítását várta el – közleménye szerint a nyolc technikai vívmány közül kettő, a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmány felelt meg az előzetes teszteknek.

Ezeket az elkövetkezendő néhány hónapban tovább vizsgálják majd, és július 2-án, egy nappal a nyári Európa-bajnokság döntőjét követően hoznak végleges döntést arról, hogy melyiket vezetik be.

Maruzsi László elmondta: természetesen csalódott, ennek ellenére kollégáival mennek tovább a megkezdett úton, amelynek végén azt szeretnék elérni, hogy rendszerük alkalmas legyen a leshelyzetek megállapítására.

Az 1886-ban alapított, nyolcfős IFAB tagságának felét – 1913 óta – a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges. A “Grál-lovagoknak” is nevezett testület az elmúlt években mindig a technikai újítások bevezetése ellen voksolt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik