Foci

A Honvéd feljelentette a Parmát

A Budapest Honvéd a FIFA-hoz fordult jogorvoslatért, mivel az olasz élvonalban szereplő Parma nem fizette ki az Ihrig-Farkas Sebestyén kölcsönadása után járó pénzt.

A kispesti klub csütörtöki tájékoztatása szerint a kölcsönadási díjat egy összegben, február 6-án kellett volna átutalnia a Parmának a Honvéd számlájára, de ez nem történt meg.

“A Parma faxon értesítette klubunkat, hogy képtelen kifizetni a vételárat. Az olasz klub önkényesen május 31-re akarta módosítani a kifizetést, mert állítólag akkor “televíziós pénzt” kap. Természetesen ez a Budapest Honvéd számára, amely számított erre az összegre, elfogadhatatlan” – olvasható a budapesti klub közleményben.


Amint arról február elején már írtunk
, a 18 esztendős Ihrig-Farkas Sebestyén próbajátkon szerepelt az olasz gárdánál, teljesítményével pedig meggyőzte a Parma vezetőit. A Magyar Futball Akadémián nevelkedő játékost így fél évre opciós joggal kölcsönvette a Serie A-ban szereplő együttes.

Hasonló ügyben tavaly a Győrt két évre, de legfeljebb egy alkalomra éppen azért zárta ki a nemzetközi kupasorozatokból és büntette 50 000 euróra az európai szövetség (UEFA), mert nem fizette ki időben észt játékosa, Jarmo Ahjupera vételárát. Az ügy jelenleg a nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik