Foci

Robben döntötte el az angol-holland rangadót

Hiába állt fel 0-2-ről, végül felkészülési mérkőzésen kikapott az angol labdarúgó-válogatott a Wembley-ben.

Fabio Capello lemondása után az ideiglenesen kinevezett Stuart Pearce irányításával fogadta az angol válogatott a világbajnoki ezüstérmes holland csapatot a londoni Wembley-ben. Habár ez a párosítás volt a nap egyik slágermeccse, a játékon azért eleinte meglátszott, hogy mindössze felkészülési találkozóról volt szó.

Az első félidőben főképp a mezőnyben zajlott a játék, sok helyzetet nem lehetett feljegyezni. A házigazda dolgát nehezítette, hogy Gerrardot bő félóra után le kellett cserélni.

A szünetben az Arsenal klasszisát, Robin van Persie-t is lecserélték, de a vendégek nélküle is képesek voltak megszerezni a vezetést a második félidőben. Az 57. percben Robben a saját térfeléről indult meg az angolok kapuja felé, a hazai védők csak hátráltak, a Bayern München játékosa pedig 18 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

Nem kellett sokat várni az újabb találatra, az 59. percben egy jobb oldali beadás után Huntelaar bólintott Hart kapujába. Az esetnél a gólszerző és Smalling összefejelt, nagyon csúnya eset volt. Mindkét játékost le kellett cserélni, az angolok védőjét hordágyon vitték le a pályáról.

Kétgólos volt tehát a hollandok előnye, ám a mérkőzés utolsó tíz percében szinte záporozni kezdtek az újabb találatok. Előbb a – talán lesről – kilépő Cahill szépített, majd a 91. percben Young perdítette át a játékszert Stekelenburg felett, így már 2-2 volt az állás.

A végén mégis a vendégek örülhettek, Robben a második gólját megszerezve szépen ívelt az angol kapu jobb sarkába, így 3-2-re nyertek a hollandok Londonban. A narancsmezesek a magyarokkal azonos vb-selejtezős csoportban szerepelnek majd.

A mérkőzés összefoglalója:

A világ- és Európa-bajnok spanyolok hazai pályán magabiztosan verték 5-0-ra Venezuelát. Roberto Soldado, a Valencia támadója háromszor is beköszönt, viszont büntetőt hibázott a meccsen.

A franciák idegenben verték a németeket, az argentinok Messi mesterhármasával idegenben győzték le Svájcot, az olaszok pedig otthon szenvedtek vereséget az amerikaiaktól.

A szerdán korábban lejátszott barátságos mérkőzésekről ide kattintva olvashat, a magyar válogatott találkozójáról pedig itt találhat részletes beszámolót.

Eredmények – felkészülési mérkőzések
Anglia-Hollandia 2-3 (0-0)
Gólszerzők: Cahill (85.), Young (91.) illetve Robben (57., 92.), Huntelaar (59.)
Spanyolország-Venezuela 5-0 (2-0)
Gólszerzők: Iniesta (37.), Silva (40.), Soldado (50., 53., 84.)
Kiállítva: Amorebieta (65. – Venezuela)
Svájc-Argentína 1-3
Ausztria-Finnország 3-1
Horvátország-Svédország 1-3
Görögország-Belgium 1-1
Németország-Franciaország 1-2
Észak-Írország – Norvégia 0-3
Szlovénia-Skócia 1-1
Olaszország-Egyesült Államok 0-1
Lengyelország-Portugália 0-0
Írország-Csehország 1-1
Wales-Costa Rica 0-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik