Foci

Félcsapatnyi játékost állítottak elő Rákospalotán

Kedden a REAC labdarúgócsapatának hat jelenlegi, illetve korábbi játékosát állították elő a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.

Fazekas Géza, a KNYF szóvivője egyelőre nem kívánt a részletekről nyilatkozni, a “nyomozati cselekmények” lezárulta utánra ígért bővebb tájékoztatást. A pepsifoci.hu információi szerint Mátyus János edző legnagyobb megdöbbenésére a REAC edzéséről három egyenruhás rendőr Cs. Gergőt vezette el bilincsben. Az nso.hu információi szerint ugyan ebben az időben K. Vincét otthonából vitték be, és V. Zoltánt, K. Andrást, és további két korábbi REAC-játékost is kihallgattak.

A bundabotrány kapcsán már vettek őrizetbe korábbi rákospalotai labdarúgót: a gyanú szerint S. Balázs 2007 szeptembere és 2008 májusa között a REAC játékosaként négy mérkőzés kapcsán elfogadta egy eddig be nem azonosított személy ajánlatát, hogy fejenként legalább 2500 euró ellenében, további játékostársaival együtt részt vesz a találkozók eredményének olyan befolyásolásában, hogy két góllal elveszítik az adott mérkőzéseket. Ugyan ebben az időben volt K. Vince, V. Zoltán és K. András is a klub játékosa.

A KNYF korábbi közleménye alapján mivel a négyből három esetben a mérkőzésen a kívánt eredmény született, S. Balázs a bundaügyben már korábban előállított és kihallgatott H. Gábornak két alkalommal 2500 eurót adott át, míg egy esetben egy eddig ismeretlen személytől 100 ezer forintot kapott.

Az ügyben eddig összesen – a mostani előállított játékosokat nem számítva – 19 személyt hallgatott ki a főügyészség gyanúsítottként, közülük jelenleg négyen előzetes letartóztatásban, négyen házi őrizetben vannak, illetve egy személy lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

Rákospalotán fagyossá vált a levegő
Hat játékos – egykori és jelenlegiek – az nem semmi. Fél csapatnyi. Hogy első kézből kommentálja az eseményeket kerestük Kutasi Róbert klubigazgatót, de nem értük el.
A REAC hivatalos honlapján az utolsó, február 24-én kelt bejegyzése szerint: “A 2012. február 26-án ( vasárnap ) 14.00 órára kisorsolt Újpest FC Kft. – REAC Sport Kft. Ness Hungary NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság Keleti csoport bajnoki mérkőzés kezdési időpontját – a pálya használhatatlansága miatt – módosítja. A mérkőzés új kezdési időpontja:2012. március 7. ( szerda ) 14.00 óra.”
A hír ugyan a múlt hétvégi NB2 tavaszi idényének nyitó mérkőzéséről szól, de meglehet, szombaton, Kazincbarcika ellen esedékes hazai meccs is kérdésessé vált.
Meglehet, vasárnap óta az időjárás sokat javult, a levegő mégis megfagyni látszik Rákospalotán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik