Foci

Hóban készültünk a bolgárok ellen

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2012. 02. 28. 13:52

Délelőtt hóban tréningezett a szerdán 18 órakor kezdődő, bolgárok elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott a telki edzőközpontban.

Korábban a témában:

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának keddi beszámolója szerint a megváltozott időjárási körülmények csak annyiban módosították a csapat programját, hogy a centerpálya helyett műfüvön tartotta meg a gyakorlást Egervári Sándor szövetségi kapitány. A többnyire játékos feladatokat és a mérkőzés taktikai elemeinek átvételét tartalmazó egyórás edzésen mindenki részt vett, senki sem végzett különmunkát, így a keret valamennyi tagja bevethető lesz.

Egyedül Szabics Imre küzd némi problémával, ő fogászati kezelésen volt az edzés előtt.

“Néhány hete Grazban betömték az egyik fogamat, de nem sikerült tökéletesre a beavatkozás, mert vasárnap ismét elkezdett fájni – mondta Sturm Graz csatára. – Mivel a fájdalom nem múlt el hétfőre sem, az edzőtáborban fájdalomcsillapítót kaptam, kedd reggel pedig egy budapesti fogorvosnál kivették a tömést, gyökérkezelték, de nyitva hagyták a fogat, a kezelést csak a válogatott meccs után, Grazban fejezem be. Bár folyamatosan érzek némi fájdalmat, ez nem zavar az edzésmunkában, és a szerdai játékomnak sem lehet akadálya.”

A győri találkozóra 16 órakor lesz a kapunyitás a jegyeken jelzett 16:30 óra helyett. Az MLSZ tájékoztatása szerint a telt ház miatt hozták 30 perccel előrébb az időpontot. A szövetség egyúttal úgy szeretné megköszönni, hogy a válogatott telt ház előtt futhat ki a pályára, hogy a meccsre kilátogató összes szurkoló szünetben egy pohár teára és egy adag virslire vagy főtt kolbászra az MLSZ vendége lesz a stadion büféiben.

A mérkőzést svéd hármas dirigálja, Jonas Eriksson bírót Fredrik Nilsson és Mathias Klasenius segíti majd.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.