Foci

Százmilliókat áldozna a tulajdonosjelölt a Vasasra

Saját bevallása szerint évi kétmillió eurót áldozna az együttesre Alfredo Demiani, a Vasas labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság német tulajdonosjelöltje.

“Komoly terveink vannak, nem szórakozásból vagyunk itt, a célunk, hogy a Vasas három éven belül nemzetközi kupaporondon szerepeljen” – mondta a szombati sajtótájékoztatón a hamburgi születésű, ingatlanüzlettel foglalkozó befektető, aki hozzátette: rövid időn belül megtörténhet a szerződés aláírása, amennyiben könyvelői és ügyvédei mindent rendben találnak a Vasas Futball Kft. teljes átvilágítása során.

Alfredo Demiani reményei szerint a hétvégén befejeződik az átvizsgálás, azaz hétfőre lesz eredmény. Mint mondta, a szakmai stábban az idény végéig nem lesz változás, az egyetlen személyi csere az lesz, hogy ő lesz az ügyvezető, amennyiben létrejön az üzlet.

A Vasas Futball Kft. 99 százalékos tulajdonrészét a Híd Akvizíciós Zrt.-től megvenni szándékozó német üzletember megjegyezte, a gazdasági társaságban 1 százalékos tulajdonjoggal rendelkező anyaegyesület, azaz a Vasas SC támogatja a tranzakciót, minden tárgyalás a klub tudtával zajlott.

Demiani azzal indokolta, hogy a Vasasra esett a választása, hogy mindenképpen nagy tradícióval rendelkező, fővárosi csapatba szeretett volna befektetni. Újságírói kérdésre elárulta, Németországban alacsonyabb osztályú együttest már támogatott korábban, így nem ismeretlen számára a futball világa.

Az OTP Bank Ligában 12. helyen álló klub anyagi helyzetével kapcsolatban február elsején – sajtótájékoztató keretében – elhangzott, hogy 400 millió forint körül van az éves költségvetés, a tartozások mértéke pedig elenyésző ehhez képest.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Creative Worker. Listen Music. Working. Ideas. Light Bulb. Glasses. Laptop. Comfortable. Project. Sit. Brainstorm. Young Guy. Businessman. Work. Office. Businesspeople. Workplace. Inspiration.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.