Foci

Kikapott, de továbbment a Manchester United

Az angolok 2-1-es vereséget szenvedtek a labdarúgó Európa Liga csütörtöki mérkőzésén, de bejutottak a legjobb 16 közé. Juhászék kiestek.

A Manchester United páholyból várhatta az Ajax elleni visszavágót, ugyanis az első mérkőzésen 2-0-ra nyerni tudott Amszterdamban.

Ehhez képest egyáltalán nem rendezett gálát Sir Alex Ferguson csapata az Old Traffordon, mert bár Berbatov passza után Hernandez már a 6. percben megszerezte a vezetést, a komolyan játszó Ajax a szünet előtt egyenlített Özbiliz révén.

A második félidő java részében semmit sem nyújtott a United, és csak az Ajax meddő támadójátékán, valamint David de Gea védéseinek (de Jong fejesésénél már mindenki bent látta a labdát a hálóban) köszönhette az angol csapat, hogy nem lett nagyobb baj a mérkőzésen. Alderweid a 87. percben még bevette egy fejessel a United kapuját, de ennél nagyobb baj már nem érte az angolokat. Nem sokon múlott. Ryan Giggs nem lépett pályára, pedig ez lett volna 900. mérkőzésen a Manchester United színeiben.

A mérkőzés összefoglalója:

A United egyébként először kapott ki odahaza nemzetközi mérkőzésen egy holland együttestől. A következő körben az Athletic Bilbao lesz a United ellenfele.

Nem sikerült a továbblépés Juhász Rolandéknak. Az Anderlecht az odavágón 1-0-ra kapott ki az Alkmaar vendégeként, így joggal bízhattak a brüsszeliek abban, hogy ledolgozzák hátrányukat. Nem tették, ráadásul a hollandok Belgiumban is nyertek.

Mindenképpen lesz ugyanakkor magyar játékos az Európa Liga legjobb tizenhat csapata köz, mivel az Olympiakosz Pireusz az idegenben aratott 1-0-s sikert követően hazai pályán is legyőzte a Rubin Kazanyt. A görögöknél ezúttal nem volt ott a gárda kezdőkapusa, Megyeri Balázs, akit az első mérkőzésen kiállítottak. A Pireusz az ukrán Metalist Harkivval meccsel majd a nyolcaddöntőben.

A Harkiv már az első meccsen, idegenben is agyonverte a Salzburgot, ez most sem volt másképpen, ugyanúgy 4-1-re nyertek az ukránok, mint az első mérkőzésen.

A Braga idegenben verte meg a Besiktast, de mivel az első meccsen a törökök nyertek Portugáliában két góllal, kiesett a tavalyi döntős.

Az Atlético Madrid a vártnál könnyebben ejtette ki a Laziót az Európa Ligából. A spanyolok 3-1-re nyerték meg az első felvonást, a visszavágót pedig kissé tartalékosan is hozták 1-0-ra a több sebből vérző rómaiak ellen.

A portugál Sporting idegenben 2-2-őt játszott a Legia Warszawa ellen, saját otthonukban pedig 1-0-ra nyertek a luzitánok, így ők is megváltották a jegyüket a legjobb tizenhatba. Kemény feladat vár majd a Sportingra, ugyanis a következő körben a címvédő Portót búcsúztató Manchester City lesz majd az ellenfél.

Utolsóként a Schalke 04 massírozott be a 16 közé. A gelsenkircheniek az idegenbeli 1-1 után hazai pályán is hasonló eredménnyel zártak kilncven percet követően a Viktoria Plzennel, azonban a német csapat két gólt is lőtt a hosszabbítás második félidejében, kiharcolva ezzel a továbbjutást. Huntelaar triplázott.

Eredmények – Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért
Manchester United – Ajax 1-2
gólszerzők: Hernandez (6.), illetve Özbiliz (37.), Alderweid (87.)
Továbbjutott a Manchester 3-2-es összesítéssel.
Atletico Madrid – Lazio 1-0
gólszerző: Godin (48.)
Továbbjutott a Madrid 4-1-es összesítéssel.
Anderlecht – AZ Alkmaar 0-1
gólszerző: Martens (54.)
Továbbjutott az AZ 2-0-s összesítéssel.
Besiktas – Braga 0-1
gólszerző: Lima (25.)
Továbbjutott a Besiktas 2-1-es összesítéssel.
Metalist Harkiv – Salzburg 4-1
gólszerzők: Hinterregger (28., öngól), Cristaldo (62.), Blanco (64., 87.), illetve Jantscher (56.)
Továbbjutott a Harkiv 8-1-es összesítéssel.
Sporting – Legia Varsó 1-0
gólszerző: Fernandez (84.)
Továbbjutott a Sporting 3-2-es összesítéssel.
Olympiakosz Pireusz – Rubin Kazany 1-0
gólszerző: Djebbour (14.)
Továbbjutott az Olympiakosz 2-0-s összesítéssel.
FC Schalke 04 – Viktoria Plzen 3-1 (1-0, 1-1, 1-1)
Gólszerzők: Huntelaar (8., 106., 121.) illetve Rajtoral (88.)
Piros lap: Bakos (60., Viktoria Plzen)
Továbbjutott a Schalke 04 hosszabbítás után 4-2-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik