Foci

Mourinho nem drámázik

A Real Madrid az utolsó pillanatokban bekapott gól miatt nem tudott nyerni moszkvai BL-meccsén, de José Mourinho nem szomorú.

A spanyol labdarúgó-bajnokságban élen álló Real Madrid együttese kedden a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében bizonyíthatott, és sokáig úgy tűnt, hogy José Mourinho együttese a CSZKA Moszkva otthonából is győzelemmel távozik.

A királyiak Ronaldo találatának köszönhetően az első félidőben megszerezték a vezetést, de Wernbloom a 94. percben egyenlíteni tudott, 1-1 lett a végeredmény. Persze ez az eredmény sem tragédia a Real szempontjából, a madridiak fontos gólt szereztek idegenben, és a hazai visszavágón minden esélyük megvan a továbbjutás kiharcolására.

“Egy ilyen kései bekapott gól után kissé keserű az ember szájíze, ugyanakkor ez még nem dráma. Az elmúlt szezonban hasonló helyzetben voltunk a Lyon ellen, és a hazai visszavágón sikerült nyernünk. Bízunk benne, hogy most is képesek leszünk erre – mondta a mérkőzés után José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője. “Ez nem egy rossz eredmény. Nem vagyok boldog, de túlságosan szomorú sem.” – tette hozzá.


Leonid Slutski
, a CSZKA mestere is felidézett egy múltbeli párharcot értékelésében: “Az első félidőben elkövettünk egy sajnálatos hibát, enélkül maradt volna a gólnélküli döntetlen. Védekezésben jól hajtottuk végre a terveinket, támadásban viszont kevésbé voltunk hatékonyak. A továbbjutási esélyeink? Két évvel ezelőtt a Sevilla ellen is 1-1-es döntetlent értünk el otthon, és a visszavágó előtt nem mi voltunk az esélyesek (a CSZKA 2-1-es idegenbeli sikerrel akkor bejutott a BL legjobb nyolc csapata közé – a szerk.). Továbbra is a Real a favorit, de az első találkozó kimenetele reményt ad nekünk a jó eredmény elérésére a párharcban” – fogalmazott a szakember.

A mérkőzés összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik