Foci

Megfázhat a Real a moszkvai hidegben

A Real Madrid Moszkvába, a Chelsea Nápolyba látogat a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Két újabb meccsel folytatódik a BL egyenes kieséses szakasza. A spanyol Real Madridnak nem csak a CSZKA Moszkvával, de az orosz hideggel is meg kell majd küzdenie kora este. Az időjárás jelentések mínusz 6-7 fokot jósolnak, de az év ezen szakaszában a mínusz 15 sem kizárt.

José Mourinho legénysége egy 4-0-s bajnoki sikerrel hangolt a CSZKA ellen, ugyanakkor a portugál szakember nem számíthat Angel Di María, Lassana Diarra és Hamit Altintop játékára sem.

„Jó eredményt, győzelmet, vagy döntetlent szeretnék elérni” – mondta Mourinho a sajtótájékoztatón. A blancók vezetőedzője egyébként azzal indított, hogy gratulált a Real kosárcsapatának, amely legyőzte a Barcelonát a Spanyol Kupa döntőjében. „Találkoztam a CSZKA-val az Inter és a Chelsea edzőjeként is. Sok olyan játékos van a csapatban, akik évek óta együtt játszanak és nagyon érzik egymást, melléjük pedig odaillő emberek érkeztek. Nem meglepő, hogy a gárda évről-évre ott van a BL rájátszásában. A gárda legnagyobb erőssége kétség kívül a védekezés” – így a Special One.

Kollégája, Leonid Slutski sincs könnyű helyzetben sérülésügyileg, Tomas Necid és Keisuke Honda még csak nemrég épült fel térdnyavalyájából, Igor Akinfejev és Alekszandrsz Cauna ugyanakkor továbbra is partvonalon kívül van. Az oroszok dolgát az is nehezíti, hogy december 7-e óta nem játszott tétmeccset a csapat a bajnoki szünet miatt.

„Az edző legfontosabb feladata, hogy taktikailag és mentálisan felkészítse csapatát a soros mérkőzésre. Speciális tervünk van: hibára kell késztetnünk a Real Madridot, majd ezeket kihasználnunk” – hangzott Slutski nyilatkozata.

Az esti összecsapáson a több sebből vérző Chelsea Nápolyba látogat. A hazaiaknál egy nagy hiányzó biztosan lesz, Walter Mazzarri vezetőedző ugyanis nem ülhet ott a kispadon eltiltása miatt. A szakembernek ráadásul a visszavágót is ki kell hagynia. Mazzarri a Villarreal játékosát, Nilmárt löködte még decemberben, mivel szerinte a labdarúgó húzta az időt.

A túloldalon André Villas-Boast egyre többen szeretnék távozóban látni a Stamford Bridge-ről, a portugál azonban kitart a végsőkig. Sőt, a luzitán szerint ez a Chelsea képes mindenki túljutni és megnyerni az első számú európai kupasorozatot.

Hangzatos kijelentés, bár Roman Abramovics tulajdonosnak minden bizonnyal tetszett.

Bajnokok Ligája – keddi program
CSZKA Moszkva – Real Madrid 18 óra (Tv: Digi Sport)
SSC Napoli – Chelsea 20 óra 45 perc (Tv: Pro 4)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik