Foci

Buzsáky és az új kezdet

A Queens Park Rangers magyar válogatott középpályása február 29-én, a bolgárok ellen két év után térhet vissza a nemzeti csapatba.

A 29 esztendős Buzsáky Ákos legutoljára 2010 márciusában ölthette magára a címeres dresszt, az volt a 19. összecsapása a magyar labdarúgó-válogatottban. Azóta közel két év telt el, a QPR játékosa pedig most kapott újabb behívót. Egervári Sándor együttese február 29-én Győrben játszik felkészülési meccset a bolgár válogatottal.

Honfitársunk a magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának nyilatkozva elmondta, bízott benne, hogy még beválogatják majd, szeretne élni a lehetőséggel és megszilárdítani a helyét a csapatban. Hozzátette, nem zavarja, hogy több vetélytársa is akad a poszton, mert ez mindenképpen a válogatott javára válik.

Elárulta, az, hogy a Rangersnél bekövetkezett elkövetkezett edzőváltás után tiszta lappal indulhatott egy új kezdet volt a pályafutásában.

„Jó formában érzem magam, öt meccsen játszottam az edzőváltás óta, nem ment rosszul a játék, sikerült gólt szereznem, és az is inspirál, hogy újra meghívót kaptam a válogatottba. Ezek után kijelenthetem, kiválóan indult az idei évem. Most rajtam a sor, továbbra is úgy kell dolgoznom, mint eddig, hogy meg is tartsam, amit elértem. Huszonkilenc évesen nem érzem magam öregnek, szeretnék minél tovább jól teljesíteni, és a legmagasabb szinten játszani. Annak idején azért igazoltam Angliába, mert az volt a célom, hogy a Premiershipben szerepeljek, ebből a szempontból most értem el karrierem csúcsára. Hétről hétre a világ legjobb játékosai ellen léphetek pályára, szeretném sokáig élvezni ezt az állapotot, mert rengeteget dolgoztam érte” – mondta Buzsáky.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik