Foci

Jött Agüero, nyert a City Portóban

A Manchester City a hajrában szerzett győztes góllal hátrányból fordítva diadalmaskodott 2-1-re a labdarúgó Európa Ligában.

A legjobb 16 közé jutásért zajló párharcok közül a Porto-Manchester City összecsapás volt az egyik legjobban várt összecsapás, a Bajnokok Ligájában sem lett volna meglepő egy ilyen párosítású találkozó, de az őszi csoportmeccsek során mindkét gárda kiesett az első számú európai kupasorozatból.

Az Európa Liga címvédője hazai pályán nem ijedt meg a Citytől, a mérkőzés elején többször is megkeverték a vendégek védelmét, ám ekkor még várni kellett az első gólra. Az angolok is felpörögtek, Balotelli előtt adódott lehetőség, de a háló nem rezdült.

A 28. percben viszont már a gólvonal mögé került a játékszer, Hulk beadása után Varela volt eredményes, vezetett a Porto.

A második félidő elején Richards kapufájánál még nem volt szerencséje a Citynek, de pár percre rá egy felívelés után a Balottelivel harcoló Alvaro Pereira hátáról a saját kapujába került a labda, öngóllal lett 1-1.

Kemény volt a küzdelem a folytatásban, a 78. percben pedig Agüero is pályára lépett. Az argentin klasszisnak pár perc kellett a gólhoz, Yaya Touré passza után közelről pofozta hálóba a labdát, megszerezve ezzel az angol listavezető győztes gólját. A Manchester City 2-1-re nyert, így a hazai visszavágón jó esélye van a továbbjutás kiharcolására.

Így fordított a ManCity:

Ez a csütörtök többnyire az idegenbeli csapatoknak kedvezett, nem volt ez másképp Stoke-on-Trentben sem. Mondjuk tekintve, hogy a City csak a 13. helyen szerénykedik a Premier League-ben, a Valencia pedig a harmadik a La Ligában a spanyolok számítottak a találkozó esélyesének. Össze is jött a győzelem Unai Emery legénységének, a kevés helyzetet hozó összecsapáson Topal első félidei gólja döntött.

Nagyot lépett a továbbjutás felé a holland listavezető PSV Eindhoven is, amely két korai találatnak köszönhetően 2-1-re győzte le a török Trabzonsport. Matavz a hatodik, Toivonen a 11. percben talált be, Adin a 33. percben szépített.

A német Bundesliga előző szezonjának negyedik helyezettje, a Hannover hazai pályán került hátrányba a belga Bruges ellen, de az utolsó húsz percben sikerült 2-1-re fordítaniuk, a győztes találatot Schlaudraff büntetőből szerezte.

A Standard Liége a Wisla Krakow otthonában vendégeskedett. A hazaiak Czekaj kiállítása miatt a 26. perctől emberhátrányban játszottak, Cyriac értékesítette az ekkor megítélt büntetőt. Érdekeség, hogy a Wisla tíz emberrel is végig pariban volt a meccsen, sőt, a hajrában Genkov be is talált a belga kapuba, így alakult ki az 1-1-es végeredmény.

A PAOK Szaloniki hiába játszott szinte végig alárendelt szerepet Udinében, masszív védekezésének köszönhetően nem kapott gólt olasz riválisától, így 0-0-ról várhatja a görögországi visszavágót.

A Twente egy lépéssel közelebb került a továbbjutáshoz, a holland alakulat a Steaua Bukarest vendégeként diadalmaskodott 1-0-ra.

A csütörtökön korábban lejátszott találkozókról, így a Manchester United amszterdami győzelméről ide kattintva olvashatnak bővebben!

Eredmények – Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, 1. mérkőzések
FC Porto (portugál)-Manchester City (angol) 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Varela (28.), illetve Pereira (55., öngól), Agüero (85.)
Steaua Bucuresti (román)-Twente (holland) 0-1 (0-0)
Gólszerző: John (53.)
Wisła Krakow (lengyel)-Standard Liege (belga) 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Genkov (88.), illetve Tchite (28., 11-esből)
Piros lap: Czekaj (26., Wisla Krakow)
Udinese (olasz)-PAOK (görög) 0-0
Trabzonspor (török)-PSV Eindhoven (holland) 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Adin (33.), illetve Matavz (6.), Toivonen (11.)
Hannover 96 (német)-FC Bruges (belga) 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Sobiech (73.), Schlaudraff (80., 11-esből), illetve Lestienne (51.)
Stoke City (angol)-Valencia (spanyol) 0-1 (0-1)
Gólszerző: Topal (36.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik