Foci

A Zenit jött ki jól a potyaparádéból

Huszti Szabolcs csapata, a Zenit Szentpétervár 3-2-re legyőzte a Benficát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.

Álmosan kezdett a két csapat az oroszországi hidegben (híradások szerint mínusz 9 fokban játszottak a csapatok), azonban Maxi Pereira 20. percben szerzett találata felpezsdítette a mérkőzést. A hazaiak sorra vezették az akciókat, majd még az első félóra letelte előtt egyenlített a Szentpétervár, Shirokov lőtt kapásból a hosszú alsóba.

A második felvonás elejére nem mentették át a pörgős játékot a csapatok, főleg a mezőnyben birkóztak egymással a felek és a labdabirtoklás is kiegyenlített volt. Már-már elkönyvelhettük, hogy ez egy összességében unalmas döntetlen lesz, amikor a 71. minutumban egy mesteri akció végén Semak sarkazott a hálóba.

A hajrában a Benficától sokáig csak pár vérszegény akcióra futotta, úgy tűnt, ezt már könnyedén behúzza a Zenit. Nem így történt, ugyanis Zhevnov kapus kiejtett egy csemegének tűnő labdát, Cardozo pedig köszönte szépen és egalizált. Mindez nem fogta meg Luciano Spalletti csapatát, amely egy védelmi megingást kihasználva postafordultával válaszolt és 3-2-re megnyerte az összecsapást. Huszti Szabolcs a kispadról nézte végig a kilencven percet.

A Szentpétervár így előnyből várhatja a visszavágót, ugyanakkor az idegenben lőtt két gól még a portugál félnek is jól jöhet.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
Zenit Szentpétervár – Benfica 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Shirokov (27., 88.), Semak (71.) illetve (Pereira (20.), Cardozo (87.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik