Foci

A Barcelona edzője nem teljesen elégedett

A Bajnokok Ligájában 3-1-es sikert aratott a Barcelona, a katalánok mestere dicsérte a Bayer mentalitását.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Barcelona címvédő csapata kedden este 3-1-re győzött a Bajnokok Ligája első nyolcaddöntő mérkőzésén.

Látszólag elégedett lehet Josep Guardiola, a katalánok szakvezetője, ám a mérkőzés után bosszankodott egy keveset az első félidő történései miatt:

“Voltak helyzeteink az első 45 percben, de az utolsó passzok hiányoztak. Fordulás után jól játszottunk, jobban használtuk a területeket. Próbáltuk a saját stílusukat játszani, de idegenben voltunk, csak sokára sikerült magunkhoz térni” – mondta a Barcelona mestere, majd furcsa kijelentést tett.

“Ha egy német csapattal játszol, elveszted a kontrollt a játék felett, ugyanis a németek fejben sokkal erősebbek, ráadásul a Leverkusen egy nagyon jó csapat. A második félidőben úgy játszottunk, ami nem volt látványos, nem volt a mi stílusunk, de örülök a három gólnak” – fejezte be értékelését Pep Guardiola.

“Nagyon nehéz volt ellenük játszani, de ezt előre is tudtuk. Örülök, hogy voltak lehetőségeink, tudtunk helyzeteket kialakítani, és esélyünk volt a 2-2 elérésére is” – ezt Stephen Reinartz, a Bayer védője nyilatkozta a meccs után.

“Nagyon érdekes meccs volt. Bebizonyosodott, ha nálad van a labda, és próbálsz játszani a Barcelona ellen, akkor előbb-utóbb elfáradsz, és onnantól nyeregben vannak” – mondta Simon Rolfes, a németek középpályása.

Robin Dutt, a Leverkusen 47 éves vezetőedzője szerint csapata túlságosan tisztelte a Barcelonát.

“Az első félidőben remekül működött a védekezésünk, de aztán nagyon tiszteltük az ellenfelet, és nem mozogtunk eleget. A szünetben megkérdeztem a fiúkat, részesei akarnak lenni a meccsnek, vagy csak a közönség szerepét szeretnék magukénak tudni. A második félidőben aztán sok problémát okoztunk a Barcának” – mondta a tréner, és igazat kell neki adnunk.

“A második gólom nagyon fontos volt, de még van egy visszavágó, és nem dőlhetünk hátra” – mondta a chilei Alexis Sanchez, a mérkőzés egyik főszereplője.

A visszavágót két hét múlva rendezik.

A találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik