Foci

Büntetett a Sportdöntőbíróság is

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a görög labdarúgóklub, az Olimpiakosz Volosz fellebbezését.

A nemzetközi szervezet úgy döntött, hogy továbbra is érvényben marad Szélesi Zoltán egykori görög klubjának – azóta már a NEC Nijmegen alkalmazásában áll – kizárása az Európa Liga idei szezonjából – jelentette be kedden az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). A kontinentális szövetség fegyelmi bizottsága augusztusban, a görögországi bundabotrányban játszott szerepe miatt zárta ki az EL-ből az együttest, amely akkor előbb az UEFA-nál, majd a CAS-nál is fellebbezett az ítélet ellen, de nem járt sikerrel.

Augusztus végén a görög sportminisztérium professzionális sportügyekben illetékes bizottsága a negyedosztályba sorolta a Voloszt, mert – az indoklás szerint – a klub nem tett meg mindent annak érdekében, hogy megszakítsa kapcsolatát a bundázás és pénzmosás miatt a futballtól örökre eltiltott elnökével, Achilleasz Beosszal. A tavaly júniusban kirobbant görögországi bundabotránnyal kapcsolatban több mint 80 emberrel szemben indítottak eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik