Foci

Véget ért a kieli álom

A Borussia Dortmund könnyedén jutott be a labdarúgó Német Kupa elődöntőjébe, miután idegenben 4–0-ra legyőzte a Holstein Kielt.

A kupa azért kupa, mert ott minden megtörténhet. Az egyenes kieséses rendszer, illetve az első osztályú csapatok könnyelműsége, nagyképűsége, olykor azt eredményezi, hogy a jóval gyengébb képességű kiscsapatok olykor jócskán megtréfálják az eredendően favoritnak vélt alakulatokat.

A német Regionalligában (negyedosztály) vitézkedő Kiel például úgy jutott el a Német Kupa negyeddöntőjéig, hogy addig gólt sem kapott! Sorrenben a másodosztályú Cottbus (3–0) és a Duisburgot (2–0) dádázta el, majd a legjobb 16 között már Szalay Ádám csapatát, az első osztályú Mainzot búcsúztatta (2–0). Így érkezte a kis kieliek a nagy Dortmund elé, egészen pontosan fordítva, hiszen a tavalyi bajnok látogatott Kielbe.

 

Íme a mérkőzés összefoglalója


Holstein Kiel vs Borussia Dortmund 0:4 GOAL… by maidb7abc

 

A Mainz veresége alighanem remek ébresztő volt Jürgen Klobb legénységének, mert nem sokat teketóriáztak, hamar egyértelmüsítették erő, és tudásbeli fölényüket. A 11. percben Robert Lewandowski köszönt be (0-1), majd Kagava Sindzsi (0-2) bombázott a léc alá.

A második félidőben már inkább tartalékolt a Dortmund, ennek ellenére a végén Lucas Barrios (0-3) és Perisic (0-4) is betalált , amivel végérvényesen bebiztosította a Dortmund helyét a Német Kupa elődöntőjében.

Német Kupa, negyeddöntő, eredmény:
Holstein Kiel (IV.)–Borussia Dortmund 0–4 (Lewandowski 11., Kagava 18., Barrios 80., Perisic 87.)
Szerdán játsszák a további három negyeddöntőt:

Hoffenheim–Greuther Fürth (II.)

Hertha BSC–Borussia Mönchengladbach

VfB Stuttgart–Bayern München


Ajánlott videó

Olvasói sztorik