Foci

Kapitányi szemle Törökországban

Az A-válogatott és az U21-es válogatott szakvezetői az Antalyában edzőtáborozó magyar labdarúgócsapatok mérkőzéseit figyelik meg.

Egervári Sándor szövetségi kapitány és Róth Antal szövetségi edző pénteken Törökországba utaznak, hogy figyelemmel kísérjék a klubcsapatukkal Antalyában edzőtáborozó válogatott kerettagok és a kerettagságra esélyes labdarúgók felkészülését – számol be az mlsz.hu oldal.

A túra jövő hét keddig tart, ez idő alatt a a Győri ETO, a DVSC-TEVA, a Paksi FC, az MTK Budapest, a DVTK és az Újpest felkészülési mérkőzéseit és edzéseit tekintik meg a szakemberek.

“Közeleg az első kerethirdetés időpontja, hosszú idő után újra találkozunk a válogatott játékosaival” – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. “A keret kialakítása előtt szeretnék minél több információt gyűjteni a labdarúgókról, és erre nyílt jó lehetőség azzal, hogy több magyar csapat is kint tartózkodik Antalyában. A kinti csapatszervező, Szűcs Mihály segítségével négy napot tölthetünk kint, és öt hazai együttest nézhetünk meg egy helyen, valamint a hatodik csapat is csak húsz percnyi autóútra lesz a főhadiszállástól”.

“Az elutazásnak köszönhetően sokkal több mérkőzést nézhetek meg, mint ha itthon követném a kerettagok teljesítményét” – tette hozzá Róth Antal. “Nagyon örülök a lehetőségnek, mert az U21-es játékosok jelentős része magyar csapatokban játszik, ezért a bő keretből több futballistát is láthatok a kint töltött néhány nap alatt” – így az U21-es kapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik