Foci

A Paks igazolta le az U21-es válogatottat

Eppel Márton két és fél évre a Paks labdarúgócsapatához igazolt. Új együttesében nem csatárt, hanem védőt játszik majd.

Megvan Eppel Márton új klubja. Az MTK fiatal támadója nemrégiben a holland NEC Nijmegen együttesében próbált szerencsét, de nem sikerült légiósként ott ragadnia.

A tehetséges, 182 centi magas csatár iránt állítólag a Ferencváros is érdeklődött, de a Sport24 információi szerint a támadó végül a Paks csapatához szerződött. A Tolna megyeiek folytatják tehát jó szokásukat, továbbra is hisznek a magyar játékosokban.

Eppel honlapunknak elárulta, hogy nem támadóként, hanem belső védőként szerepel majd a Paksban, az utóbbi hetekben ugyanis ezen a poszton gyakorolt az MTK-nál, saját maga kezdeményezésére. A játékos hozzátette, nagyon hálás azért, hogy a kék-fehérek lehetőséget biztosítottak neki, hogy ebben a szerepkörben bizonyítson.

Eppel Márton elmondta, szeretné beverekedni magát a Paks kezdőcsapatába, ami azért nem lesz egyszerű, elvégre a Fiola-Éger kettős a belső védő poszton igen erősnek mondható.

A 21 éves játékos már a Paks keretével tart a törökországi Belekbe, ahol a sors fintorának köszönhetően egy szállodában lakik majd korábbi csapata, az MTK játékosaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik