Foci

A Juve nyert a Milan otthonában

A labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Juventus 2-1-re diadalmaskodott a Milan vendégeként.

Igazi rangadót rendeztek szerdán az Olasz Kupában, ugyanis a bajnokságban a tabella első két helyét elfoglaló együttes csapott össze egymással Milánóban.

A szezonban még veretlen, a Serie A-ban listavezető Juventus vezetőedzője, Antonio Conte több kulcsemberét is pihentette, de a Milanból is többen hiányoztak sérülés miatt. Ott volt viszont a hazaiak kezdőcsapatában Ibrahimovic, aki a Napoli elleni bajnokin megütötte ellenfelét, így három meccsre eltiltották, ez viszont a kupára nem vonatkozik.

Az első félidőben nem született gól, a Juventus tűnt lendületesebbnek, de a Milan előtt is akadt helyzet, El Shaarawi éles szögből betalálhatott volna, de nem sikerült eltalálnia a Buffont helyettesítő Storari kapuját.

A fordulás után viszonylag hamar megszerezte a vezetést a vendégcsapat, Borriello lövését ugyan Amelia kitenyerelte, de érkezett a télen szerződtetett Cáceres, és az üres kapuba passzolta a játékszert.

A Milan hátrányban ébredt fel, Ibrahimovicék fokozták a tempót, és ennek meg is lett az eredménye, egy bal oldali beadás után lefejelt labdát El Shaarawi közelről lőtt a hálóba, 1-1.

Az egyenlítés utáni percekben is a házigazda volt aktívabb, de a végét mégis a Juve bírta jobban, a 83. percben pedig a győztes találatot is megszerezték a Zebrák. Egy rövidre sikerült felszabadítás után Cáceres 18 méterről gyönyörű gólt csavart a jobb felső sarokba – ez volt az uruguayi védő első meccse azután, hogy visszatért a fekete-fehérekhez, és egyből kétszer is betalált.

A mérkőzés góljai:

A Juventus 2-1-re nyert, ezzel jó helyzetből várhatja a márciusi, torinói visszavágót. A másik ágon Siena-Napoli párharc lesz a döntőbe kerülésért.

Eredmény – Olasz Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés
AC Milan-Juventus 1-2 (0-0)
Gólszerzők: El Shaarawi (62.) illetve Cáceres (53., 83.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik