Foci

A Liverpool és a Tottenham nem bírt egymással

Gól nélküli döntetlen született az angol labdarúgó-bajnokság rangadóján, a Tottenham nem tudta kihasználni a United botlását.

Furcsa mérkőzést játszott egymással a Liverpool és a Tottenham a Premier League-ben hétfőn este. Gól nem született, helyzetekek akadtak, és a nagy visszatérő ismét hallatott magáról.

A Tottenham azzal a tudattal lépett pályára, hogy amenyiben nyer, közelebb kerül a Chelsea ellen csak döntetlent elérő Manchester Unitedhez. A Liverpool pedig remek sorozatban van, a bajnokságban a Wolverhampton ellen idegenben aratott fényes sikert, ráadásul Andy Carroll góljával (is), de áll az FA-kupában, és döntőt játszik a Ligakupában.

Ehhez képest a veterán Friedel kapuját most nem sikerült bevenni. Oliver játékvezető többször is borzolta a kedélyeket, kemény szabálytalanságokat nem torolt meg, pontosabban csak sárga lappal jutalmazta Skrtel ámokfutását Bale-lel szemben, de a walesi is dulakodott egyet, amiért akár piros is járhatott volna, igaz, felhergelték a gyors középpályást.

A mérkőzésen sokkal többet támadott a Liverpool, de nem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani, így fordulhatott elő, hogy a meccs legnagyobb ziccere a Spursé volt: a 85. percben Bale egyedül vezette Reinára a labdát, de kicsit kisodródott a bal szélre, így a spanyol kapus hárítani tudta a meccslabdát.

A találkozó nagy visszatérője a hétmeccses eltiltása után pályára lépő uruguayi Luis Suarez volt, aki azonban most is letette névjegyét, a Spurs remekül játszó védőjét, Scott Parkert nemes egyszerűséggel hasba rúgta a hajrában. A West Hamtől érkező játékost ápolni kellett, Suarez sárgát kapott (a labda már nem volt a közelben az esetnél).

A Tottenham továbbra is 5 pontos hátrányban követi a Manchester Unitedet.

A találkozó összefoglalója:

Eredmény – Premier League
Liverpool – Tottenham 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik