Foci

Messi büntetőt rontott, mégis a Barca örülhet

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2012. 02. 01. 22:59

Valenciában 1-1-es döntetlent játszott a Barcelona a spanyol Copa del Rey elődöntőjének első meccsén.

Az elődöntő első mérkőzésének a Valencia vágott neki vehemensebben, azonban a Barca előtt adódott az első igazán nagy helyzet, Lionel Messi kevergetett a hazai védők között, de lövését blokkolták. Kisvártatva egész Valencia piros lapot reklamált, ugyanis a felvételek tanúsága szerint Pinto kapus kézzel ért bele a labdába a tizenhatoson kívül, gólhelyzettől fosztva meg ezzel Soldadót. A játékvezető sípja néma maradt.

Mindezek ellenére Unai Emery gárdája játszott jobban a folytatásban, majd a 27. percben a vezetést is megszerezte, Mathieu labdája találta üresen Jonast, aki nem hagyta ki a kínálkozó lehetőséget. Nem sokáig örülhetett a vendéglátó, ugyanis Carles Puyol egy szöglet után egalizált.

Fordulás után könnyen előnybe kerülhetett volna a katalán sztárgárda, azonban Messi kissé gyengécske büntetőjét védte Diego Alves. A gránátvörös-kékek nyomtak jobban, a 73. percben pedig újabb gólszerzési lehetősége volt Pep Guardiola legénységének, Dani Alves lövése azonban a kapufáról a mezőnybe pattant vissza.

A találkozó összefoglalója:


Valencia 1-1 Barcelona (Copa Del Rey) by goalsarena2012-2

A hajrára feléledt a Valencia is, így lüktető utolsó perceket láthattunk, a hazaiak a végén főleg sarokrúgásból veszélyeztettek, ám az eredmény már nem változott, maradt az 1-1. Visszavágó Február 8-án a Nou Campban.

Eredmény – Copa del Rey elődöntő, 1. mérkőzés
Valencia – Barcelona 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Jonas (27.) illetve Puyol (35.)
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.