Foci

Diego Milito – Palermo 4-4

Az AC Milan együttese nem tudott a tabella élére ugrani, mert kikapott a Laziotól. Diego Milito négy gólja ellenére is csak ikszelt az Inter.

Erősen foghíjas hétközi fordulót rendeztek a Serie A-ban, ugyanis négy mérkőzést is elhalasztottak az olasz labdarúgó élvonal 21. karikájából a rossz időjárási körülmények miatt.

Majdnem erre a sorsa jutott a Palermo milánói vendégjátéka is – milyen jó, hogy nem így lett! Történt, hogy a Palermo megszerezte a vezetést a 17. percben, erre azonban Diego Milito révén még az első félóra letelte előtt válaszolt az Inter. Fordulás után újra a vendégeknél volt az előny, ám az argentin válogatott támadónak erre is volt válasza, a 61. percben pedig már triplánál járt.

Miccoli nem hagyta annyiban a dolgot, saját maga második, csapata harmadik találatával egalizált, Milito azonban újra villant. Úgy tűnt, hogy a dél-amerikainak köszönhetően behúzza a három pontot az Internazionale, ám jött Miccoli a hajrában és beállította a 4-4-es végeredményt ezen az őrült mérkőzésen.

A nyolcgólos meccs:


Inter Milan 4-4 Palermo by goalsarena2012-2

Mindeközben a címvédő AC Milan nem tudott a tabella élére ugrani. A lombardok már sokadik szezonbéli rangadójukon szenvedtek, a Lazio pedig 2-0-ra elgyepálta a Rossonerit, amely így maradt a második.

Az AS Roma a Cagliari vendégeként kapott ki 4-2-re, az Udinese a Leccét verte 2-1-re, a Nápoly pedig a Cesenával játszott gólnélküli döntetlent.

Eredmények – Serie A, 21. forduló
Cagliari-AS Roma 4-2 (2-2)
Gólszerzők: Ribeiro (7., 49.), Pinilla (41.), Ekdal (91.), illetve Juan (13.), Borini (34.)

Internazionale-Palermo 4-4 (1-1)
Gólszerzők: Milito (22., 55., 61., 69., a másodikat 11-esből), illetve Mantovani (17.), Miccoli (52., 66., 85.)

Lazio-AC Milan 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Hernanes (76.), Rocchi (85.)

Napoli-Cesena 0-0

Udinese-Lecce 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Pazienza (2.), Di Natale (36.), illetve Di Michele (26.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik