Foci

Pásztázó kamerák kerülnek a magyar futballstadionokba

Az MLSZ három jelentkezőt kér fel ajánlattételre az NB I.-es stadionok biztonságának alapvető feltételeit megteremtő program első ütemének megvalósítására.

A nettó 669 millió forint állami támogatással megvalósuló programra – amelynek pénzügyi hátterét a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal kötött támogatási szerződés biztosítja – az MLSZ keddi tájékoztatása szerint kilencen jelentkeztek, végül az Indra Sistemas S.A.-t, az Erando Biztonságtechnikai Tanácsadó és Kereskedelmi Kft-t és a Synergon Retail Systems Kft-t – konzorciumban a Creativ Bartex Solution Kft-vel – kérték fel ajánlattételre.

E három jelentkező közül nyílt, gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretében folyik annak a vállalkozónak a kiválasztása, amelynek a feladata a magyarországi NB I.-es stadionok biztonsági rendszereinek megtervezése, megvalósítása és üzembe helyezése lesz. A feladat végrehajtása várhatóan két szakaszban történik, a jelenlegi kiválasztás az első szakaszra szól.

A program során a stadionokba a lelátókat folyamatosan pásztázó kamerák, intelligens beengedő kapuk telepítésére kerül sor, megújulnak a vezetési pontok, megkezdi működését a névre szóló jegyeket kibocsátó jegyrendszer. Mindezen eszközök a sportrendészeti nyilvántartással összekapcsolva elősegítik a rendbontók kiszűrését, a megfelelő minőségű felvételek leegyszerűsítik a velük szemben indított eljárásokat, így hatékonyabban visszaszorítható minden, a mérkőzés rendjét megzavaró cselekmény.


“Az MLSZ minden rendelkezésére álló eszközével arra törekszik, hogy a labdarúgó eseményeket vonzóvá tegye mindenki számára
– nyilatkozta Borbély Zoltán, az MLSZ jogi- és sajtóirodájának vezetője. – Napjainkban, miközben a válogatott mérkőzéseit egyre nagyobb érdeklődés övezi, a nemzeti bajnokság találkozóinak csekély a látogatottsága. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a stadionok infrastruktúrája még nem biztosítja a családok számára a felhőtlen szórakozás, szurkolást.”

Hozzátette: a program legfőbb célja, hogy infrastrukturális fejlesztésekkel járuljon hozzá a sportszerű szurkolás elterjesztéséhez, valamint annak megakadályozásához, hogy olyanok is bejussanak a meccsekre, akik számára a sportesemény csak egy újabb alkalom a rendbontásra.

A tervek szerint június végén kezdődik meg a biztonsági rendszerek átadása és – amennyiben a közbeszerzési eljárás lebonyolítása a terveknek megfelelően halad – a támogatás második üteméből év végéig az összes hazai NB I.-es stadion biztonsági fejlesztése megvalósulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik