Foci

A Barcelona ment tovább, de a Real Madrid is győzött

A Király Kupában egy kiélezett mérkőzésen a Barcelona 2-2-t játszott a Real Madriddal, de bejutott a legjobb négy közé.

Lassan megérti az ember, milyen frusztráló lehet a Real Madrid játékosainak, drukkereinek, vezetőinek az a tény, hogy a Barcelona akkor is képes megnyerni egy mérkőzést vagy egy párharcot, ha nem játszik jól.

Most is ez történt a spanyol Király Kupa negyeddöntőjének visszavágóján. Úgy került az első félidőben kétgólos előnybe a katalán együttes, hogy a 45 perc java része a madridiakról szólt, ugyanis helyzeteket, nagy helyzeteket dolgoztak ki a Nou Campban Özilék.

Erre nem nagyon volt példa az utóbbi El Clásicókon, a Barca megfojtotta a Mourinho-csapat játékát, most ez nem volt érezhető. Már a 9. másodpercben gólt szerezhetett volna Higuain, egy rossz hazaadást követően csapott le a labdára, de lövése a kapu mellé ment.

Az első mérkőzést a Barcelona nyerte meg 2-1-re, így a Realnak minimum kettőt kellett volna rúgnia a továbbjutás eléréséhez. A harmadik percben szintén Higuain került nagy helyzetbe, de fejese alig ment mellé. A 25. percben Özil rúgott bődületes kapufát, a Barcelonának akkor is mákja volt.

A találkozón pályára lépett Pepe is, aki az első meccsen megtaposta Lionel Messi kezét. Nos, ezen a találkozón is főszereplő volt a portugál, ugyanis a 43. percben az ő hibájának is köszönhetően szerezte meg a vezetést a Barcelona, egyedül hagyta Pedrót és a jobb oldalt, a hazaiak pedig azonnal kihasználták egyetlen helyzetüket (1-0).

És még nem volt vége: azok után, hogy Messi felrúgta Pepét (és ezért sárga lapot kapott), jöhetett a Barca-támadás, melynek végén egy kipattanó labdát Dani Alves elemi erővel ragasztott a jobb felsőbe. Hatalmas gól volt, minden bizonnyal az idei Puskás-díj egyik várományosa lesz a találat, pedig még csak január 26-át írunk (2-0).

Demoralizáló volt tehát a végjáték a Madridnak, nem lehetett könnyű feldolgozni a félidő végén történteket. De sikerült, mert a második játékrész közepén először Cristiano Ronaldo szerezte meg szokásos El Clásicós gólját, majd nem sokkal később a csereként beálló Benzema talált be, máris 2-2-vel fordultak a csapatok az utolsó negyedórára.

A Barcelona nem sok mindent csinált a második félidőben, egy-egy színészkedéssel azonban észrevetette magát, miközben a Real Madrid ezúttal is kőkeményen játszott, néhány belemenés feszegette a határokat. A 89. percben Sergio Ramost kiállította második sárga lapja után a játékvezető, talán kicsit szigorúan.

A harmadikat aztán már nem tudta bevágni a Madrid, amely a kiesés ellenére egy valamit biztosan tanult a mérkőzésből: képes pontot szerezni és gólokat rúgni a Nou Campban. Ez a bajnokság szempontjából lényegi kérdés, ugyanis azt 5 pontos előnnyel vezeti, és ha nem kap ki a barcelonai mérkőzésen, jó esélye van az aranyérem megszerzésére.

A találkozó összefoglalója (az események nem mindig időrendben vannak összevágva):

Eredmények – spanyol kupa
Barcelona – Real Madrid 2-2 (2-0)
gólszerzők: Pedro (43.), Dani Alves (45.), illetve Ronaldo (68.), Benzema (72.)
piros lap: Sergio Ramos (89.)
Továbbjutott a Barcelona 4-3-as összesítéssel.
Mallorca – Athletic Bilbao 0-1
gólszerző: Ramis (76., öngól)
piros lap: Chico (90., Mallorca)
Továbbjutott a Bilbao, 3-0-s összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik