Foci

Futács gólja sem segített

Futács gólt szerzett és sárga lapot kapott, csapata, a Portsmouth viszont elherdálta előnyét és kikapott a Cardifftól.

Noha a Portsmouth a második félidőben 2–1-re még vezetett a Cardiff City otthonában, végül 3-2-es hazai siker született. Futács Márkó kezdett, és ismét gólt szerzett – az elmúlt négy bajnokiján ez volt a harmadik találata.

„Nagyon bosszantó vereséget szenvedtünk. Kettő egyre vezettünk, ráadásul mindezt a liga egyik legjobbja ellen, a Cardiff otthonában, végül mégsem sikerült pontot szereznünk – nyilatkozta a meccs után Futács, aki hozzátette, a Portsmouth-nak sok a sérültje, szűk a keretük. – Ami a saját teljesítményemet illeti, szerintem ezúttal sem okoztam csalódást, gólt szereztem, igaz, szerencsém volt. Szélsőnk beadását kiejtette a kapus, én pedig éppen jó helyen álltam…”

Futács elismerte, hogy az utolsó húsz percben számolatlanul dolgozta ki a Cardiff a helyzeteket.

“Tudtuk, hogy a Cardiff szabadrúgásai életveszélyesek, ezért úgy léptünk pályára, hogy lehetőség szerint a tizenhatosunk közelében ne szabálytalankodjunk. Erre a második félidőben egymás után próbálkozhattak állított labdából.

Végül a hosszabbításban sikerült fordítania a walesieknek – egy bombával. Jövő héten a Peterborough otthonába megyünk, amely azért könnyebb feladatnak ígérkezik, ott muszáj pontot szereznünk” – mondta Futács, aki még nem tudja, mi a helyzet a szerződésével, de bízik benne, hogy a Portsmouth él az opcióval.

Eredmény – Championship
Cardiff -Portsmouth 3-2 (1-2)
Gólszerzők: Miller (15.), Hudson (69.), Conway (90.), illetve Futács (39.), Halford (49.)
Sárga lap: Futács (65.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik