Foci

A Juve bedühödött a csalási vádak miatt

Iván Imre Krisztián

2012. 01. 18. 14:54

Egyesek úgy vélik, a Cesena elleni olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen az ellenfél előre jelezte Arturo Vidalnak, hogy merre lőjje a büntetőt.

December elején senkit sem ért meglepetésként, hogy a Serie A-ban veretlenül menetelő Juventus hazai pályán 2-0-s verést mért a Cesena együttesére.

A torinóiak második gólja a 83. percben tizenegyesből született, miután a vendégek kapusát, Antoniolit kiállította a játékvezető. A Cesena már nem tudott cserélni, így egy mezőnyjátékos, Rodriguez állt be a kapuba, aki nem tudta hárítani Vidal büntetőjét.

A tizenegyes és a kiállítás jogosságán lehet vitatkozni, de egyesek úgy vélik, ezen kívül sem volt minden rendben. A felvételek alapján Rodriguez fejjel biccentett Vidalnak – a csalást sejtők szerint ezzel jelezve a Juve chilei játékosának, hogy merre mozdul majd el.

Vidal a bal sarokba lőtt, Rodriguez tett néhány suta mozdulatot az ellenkező irányba (ami egy mezőnyjátékostól azért nem meglepő a kapuban), így kész is volt az összeesküvés-elmélet.

A Juventus nem hagyta szó nélkül a vádakat, honlapjukon hivatalos közleményben jelezték, ügyetlen és alattomos rágalomnak tartják a vádakat, és cselekedni fognak annak érdekében, hogy a klub és Vidal jó hírnevét megvédjék.

A vitatott eset (az ominózus biccentés 0:50-nél):

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Schizophrenia disease concept. LSD feeling abstraction.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.