Foci

Szalai álomszerű visszatérése

Egy év kihagyás után felkészülési mérkőzésen szerepelt a Mainz labdarúgócsapatában Szalai Ádám, gólt lőtt és gólpasszt adott.

Nagy nap lehetett a szerdai Szalai Ádám életében, a 24 éves magyar támadó ugyanis súlyos térdsérülése után, egy év kihagyást követően térhetett vissza a Mainz együttesébe.

A német élvonalbeli együttes Mallorcán edzőtáborozik, ahol a harmadik ligás Mallorca B csapatával vívtak felkészülési mérkőzést.

A Stieber Zoltánt végig a soraiban tudó Mainz az első félidő végén hátrányba került, de a folytatásban sikerült fordítaniuk. Köszönhető ez jórészt a második játékrészre pályára lépő Szalai Ádámnak, aki előbb kiegyenlített, majd egy gólpasszt is kiosztott a vendégek győztes találatánál.

A német együttes 2-1-re nyerte az összecsapást, a 2011 januárjában keresztszalag-szakadást szenvedett Szalai pedig ismét bizonyíthatta képességeit.

Eredmény – felkészülési mérkőzés
Mallorca B – Mainz 1-2 (1-0)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha elkészül a koronavírus-vakcina, csak akkor jön majd a neheze

Néhány hónap múlva forgalomba kerülhetnek az első koronavírus-vakcinák, de azokat el is kell juttatni az emberekhez. A feladat összetett, és egyelőre az is kérdés, mennyit tudnak majd rövid idő alatt gyártani az oltóanyagból. Meg persze az is, hogy kinek jut belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.