Foci

Platini hiányol valamit Messitől

Az UEFA elnöke szerint Lionel Messinek világbajnoki címet kell szereznie ahhoz, hogy minden idők legjobb futballistái között emlegessék.

“Messi már így is a legnagyobbak között lesz mindig is, de a világbajnokság valami különleges dolog” – nyilatkozta Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetője szerint az immáron háromszoros aranylabdás Lionel Messiről.

A francia sportvezető, maga is egykori futballista hétfő estig az egyetlen olyan játékos volt, aki sorozatban háromszor kapta meg az Aranylabdát. Messi, az FC Barcelona támadója ezt a rekordot állította be a FIFA zürichi gáláján.


“Amikor Maradonára gondolunk, az jut eszünkbe, amit 86-ban tett”
– mondta Platini, aki csapatával az említett mexikói világbajnokságon az elődöntőben a németektől szenvedett vereséget. Az UEFA elnöke Maradona mellett Pelét nevesítette, amikor a legjobbakról beszélt.

Messi alig 19 évesen pályára lépett a 2006-os németországi vb-n, a szerbek elleni csoportmeccsen csereként gólt is szerzett. Négy évvel később, Maradona irányításával már alapembernek számított a válogatottban, de az argentin gárda nem jutott messzire, a negyeddöntőben 4-0-ra kikapott a németektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik