Foci

Dzsudzsák: megegyeztünk a Dinamóval

A magyar válogatott baloldali támadó-középpályása Moszkvából kér türelmet. Többet fizethetnek érte, mint például a Manchester City sztárjaiért.

Ahogy korábban írtuk, Dzsudzsák Balázs 19 millió euróért vált klubot, a Dinamo Moszkva játékosa lesz. A két klub, az Anzsi és a Dinamo, és a válogatott játékos és a klub között a megegyezés megtörtént, már csak az aláírás hiányzik a szerződésről. Ma reggel úgy tűnt, hogy délután ez is meg lesz, ám technikai okokból – a klubvezető szerda délután, vagy csütörtök reggel érkezik meg – még várni kell az aláírásra. Dzsudzsák Balázs így kommentálta az mlsz.hu-nak a szerződtetését:

“Intenzív és eredményes tárgyalásokon vagyunk túl, és elmondhatom, hogy lényegében megegyeztünk a Dinamo vezetőivel a szerződésemről” – mondta az mlsz.hu-nak Dzsudzsák Balázs. Ma bemutattak a klub elnökének is, akivel együtt ebédeltünk, délután pedig fotózásra megyek. A fényképekre a vízumhoz van szükség, hiszen a Dinamo hamarosan Dubajba utazik edzőtáborozni. Az a vezető, akinek a klub részéről alá kell írnia a szerződést, jelenleg nem tartózkodik Moszkvában, szerda délután vagy csütörtök reggel érkezik meg, és akkor már papíron is a klub játékosa lehetek. Új csapatom tagjai Szocsiba utaztak, ahol mindenre kiterjedő orvosi vizsgálatokon vesznek részt. Nekem nem kell utánuk mennem, egyrészt mert hivatalosan még nem tartozom a kerethez, másrészt pedig pénteken egész napos orvosi felmérésen estem át Rómában, ugyanott, ahol az Anzsival kötött szerződés előtt is megvizsgáltak. A magyar szurkolóktól még kérek némi türelmet, addig nem szeretnék beszélni a szerződésemről, amíg nem írom azt alá, nem lenne etikus a Dinamóval szemben.”

Az utóbbi válságtól súlytott évek kissé lenyomták a nemzetközi labdarúgó piac átigazolási árait, ennek ellenére érdemes tán összehasonlítani, hogy a Dzsudzsák Baázsért fizetendő mintegy 19 millió euró, mai árfolyamon majd 6 milliárd forint kik közé emeli a válogatott játékost.

Az utóbbi évek hasonlóan nagyösszegű igazolásaiból szemezgettünk:
Dzsudzsák alatt éppen:
Giampaolo Pazzini (UC Sampdoria-Inter, 2011) 19.000.000 EUR
Andrea Ranocchia (FC Genoa-Inter, 2011) 18.500.000 EUR
Robinho (ManCity-Milan, 2010) 18.000.000 EUR
Manuel Neuer (Schalke 04-Bayern München, 2011) 18.000.000 EUR
Mesut Özil (Werder Bremen-Real Madrid, 2010) 18.000.000 EUR
Jordan Henderson (Sunderland-Liverpool, 2011) 18.000.000 EUR
Kolo Toure (Arsenal – Manchester City, 2009) 16.000.000 EUR
Dzsudzsák felett éppen:
Mascheranó (Liverpool-Barcelona 2010) 20.000.000 EUR
De Gea (Atletico Madrid – Manchester United 2011) 20.000.000 EUR

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik