Foci

Már idén bontják az Albert Stadiont

Springer Miklós szerint a hatósági engedélyek megvannak ahhoz, hogy az új aréna a jelenlegihez képest 90 fokkal elfordítva épüljön.

Springer Miklós, a Ferencváros elnökségi tagja a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy bár az állam az előző év végén visszavásárolta az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán található ingatlant Kevin McCabe-től, és annak vagyonkezelési joga 50 évre a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt.-hez került, a területtel kapcsolatos számos részletkérdés azonban még nincs megoldva.

“Még nem mértük fel pontosan, hogy mennyibe fog kerülni 50 éven át a létesítmény fenntartása. Nincs tisztázva az sem, mi lesz a sorsa a visszavásárolt ingatlanon található egyéb létesítményeknek, például a birkózócsarnoknak, valamint a pálya környéki területeknek” – jelentette ki Springer, aki utalt arra, hogy az Üllői pálya üzemeltetése, karbantartása nem kevés pénzbe kerül, ezért a fennmaradó területen olyan létesítményt kell építeni, amely pénzt is hoz a klubnak. Az elnökségi tag szerint az építéshez a Ferencvárosnak nincs elegendő pénze, ezért mindenképpen magántőke bevonására lesz szükség. Ennek mértékével kapcsolatban azonban konkrét összeget nem kívánt mondani.

Springer szerint biztos, hogy a jelenlegi Albert Stadion bontását még az idén elkezdik, mert tudomása alapján erre továbbra is rendelkezésre áll a költségvetésben elkülönített egymilliárd forint. Ezen kívül a hatósági engedélyek is megvannak ahhoz, hogy az új aréna a mostanihoz képest 90 fokkal elfordítva és hátrább, a telek Gyáli úthoz közelebb fekvő részén épüljön fel.

Azzal kapcsolatban, hogy a Ferencváros hol játssza majd hazai bajnoki mérkőzéseit az építkezés ideje alatt, így fogalmazott: “Az biztos, hogy csak budapesti helyszín kerülhet szóba, elsőként természetesen a Puskás Stadion, ha annak bontását mégsem kezdik el. Ezen kívül még esetleg az MTK-pályáról, a csepeli stadionról, a Honvéd-pályáról és a Latorca utcáról lehet szó” – mondta, majd hozzátette, hogy szerinte a Hidegkuti Stadion közelsége, megközelíthetősége és befogadóképessége alapján is ideális megoldás lenne abban esetben, ha a Puskás Stadiont lebontanák.

Springer végül beszélt arról is, hogy hosszú évek után azok a marketingjogok is visszakerülhetnek a zöld-fehér egyesület tulajdonába, amelyeket eddig Várszegi Gábor cége birtokolt, de kiemelte, hogy az ezekről folytatott tárgyalásokból egy forduló még hátravan.

“Korábban Várszegiék Kevin McCabe-től és az egyesülettől is csillagászati árat kértek a marketingjogokért. Az új sporttörvény szerint ezekkel az egyesület rendelkezhet, ezért most a jogok, beleértve a honlap üzemeltetését és a 100 % Fradit is, nem kevés összegért, de normális áron juthatnak vissza a Ferencvároshoz” – jelentette ki Springer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik