Foci

Tömeges fiatalítás a Honvédnál

A január 9-én kezdődő felkészülés során hat kispesti fiatalnak lesz lehetősége csapatba verekedni magát.

A Honvéd vezetőedzője, Supka Attila hat fiatalnak ad lehetőséget a tavaszi felkészülés során, hogy beverekedje magát a felnőttek közé.

“A képességeik megvannak ahhoz, hogy a kerettagságot vagy a csapatba kerülést kiharcolják. A lehetőséget megadjuk nekik, a többi rajtuk múlik” – mondta a tréner.

Czár Richárd már az év végén is a felnőttekkel készült, és mivel a szakvezetés elégedett volt vele, tavasszal is számítanak a középpályásra.

Erdélyi László ugyan már csereként játszott az NB I-ben, ennek ellenére teljesen új fiúnak számít a keretben. Az elmúlt időszakban bokasérülés miatt nem játszhatott, de már rendbejött.

A 18 éves Vécsei Bálint a Magyar Futball Akadémia növendéke, a korosztályos válogatott alapembere. A 185 centis középpályás fizikai mutatói, technikai tudása és játékkészsége alkalmassá tette az NBI-es kerettagságra, eddig összesen 3 NB I-es meccset játszott a felnőtt csapatban.

Erdélyi László a Győr ellen már pályára lépett a felnőttek között. A 18 éves csatár agresszív, gólerős játékával hívta fel magára a figyelmet, 2009-ben az U17-es bajnokság gólkirálya lett. Tagja volt annak a csapatnak, amely 2010-ben megnyerte a Puskás-Suzuki Kupát.

A román Moga Sergiut egy súlyos sérülés akadályozta meg abban, hogy bejátssza magát a csapatba. 2011. február 26-án az MTK ellen mutatkozott be az NBI-ben, de oldal- és keresztszalag-szakadást szenvedett, ami fél év kihagyást jelentett számára.

Czár Richárd szintén az akadémián nevelkedett. 2010. november 26-án a Vasas ellen játszotta első NBI-es mérkőzését. A bal oldalon lehet hasznos tagja a csapatnak. Többi társához hasonlóan ő is korosztályos válogatott.

Vernes Richárd a 2010/11-es siófoki évzáró mérkőzésen játszotta első NBI-es meccsét.

A kiszemeltek közül egyedül Baráth Botond nem mutatkozott még be az NBI-ben. A védő jobb oldalon és belül is jó teljesítményre képes. Mogához hasonlóan ő is sérülés miatt maradt le a kerettagságról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik