Foci

Futács szárnyal, újra betalált Angliában

A Leicester City után a Watford ellen is gólt szerzett a Portsmouth magyar légiósa az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban.

“Futaksz, Futaksz” – lassan megtanulják a Portsmotuh szurkolói a magyar támadó, Futács Márkó nevét, aki sok mellőzés után egyre több lehetőséget kap Angliában, ráadásul meg is hálálja a bizalmat.

Ahogyan arról a hétvégén írtunk, a szilveszteri fordulóban a Leicester City otthonában elért 1-1 alkalmával ő szerzett vezetést a Pompeinek, most pedig a Watford elleni, hétfői, 2-0-s sikerből vette ki igen aktívan a részét.

Az 54. percben az ő góljával szerzett vezetést a hazai csapat, fejjel vette be a Watford kapuját. Később emberelőnybe került a Portsmouth (Futács szaladt a labdáért, mire a watfordiak kapusa, Loach a 16-oson kívül kézzel ért a labdához), majd még egy gólt elérve 2-0-ra megnyerte a mérkőzést.

„Már a Derby és a Southampton elleni perceket is élveztem a pályán, de az elmúlt hetekben az edzésmunkámon is látszott, hogy kezdek formába lendülni. Egy játékos teljesítménye attól is függ, hogy a társai mennyire bíznak benne. Én pedig úgy látom, a többiek várták már, hogy jelentősebb szerep jusson nekem, ez pedig önbizalmat adott” – nyilatkozta Futács Márkó a mérkőzés után.

“A hétközi gyakorlásokon ott voltam aközött a tizenkét játékos között, akikből a kezdő tizenegy kikerült, de mégis meglepett, hogy a Leicester City otthonában lehetőséget kaptam. Az pedig csak a hab volt a tortán, hogy korán sikerült gólt szereznem. A szombati találatról annyit: váratlanul ért, hogy eljutott hozzám a labda, hirtelen érkezett, így vállal vettem át, aztán pedig jött az a lövés. A lövés, amibe az elmúlt három hónap minden dühe benne volt! Először kezdtem a Championshipben és rendesen el is fáradtam, úgyhogy jólesett a welness program, amire az újév első napján került sor” – értékelte az év végét az U20-as világbajnoki bronzérmes magyar csatár.

“Bíztam benne, hogy a Watford ellen is lehetőséget kapok, de azt, hogy ismét gól szerzek, ráadásul fejjel – ami valljuk be, nem az erősségem -, álmomban sem gondoltam. Persze, kitaláltam valamiféle gólörömöt, hátha eredményes leszek, de amikor a kapuba bólintottam, nem jutott eszembe, mit terveztem, futkostam össze-vissza, s végül a szögletzászlónál találtam magam. Aztán kiszaladtam a másodedzőnkhöz, aki a tréningek után a fejjátékom fejlesztését segíti. A lefújás előtt volt még ziccerem, az egyik után a felső lécen csattant a labda, a másik lehetőségnél mellé lőttem. Ezzel csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy nem elégedtem meg a jelenlegi állapottal, küzdök tovább, mert javulnom kell még” – így Futács, aki hozzátette, ahhoz, hogy valaki Angliában megragadjon, folyton magas szinten kell teljesíteni.

A Portsmouth vasárnap a Chelsea ellen játszik FA-kupa-találkozót. Futács élete meccsének tartaná, ha pályára léphetne.

Eredmény – Championship
Portsmouth – Watford 2-0
gólszerzők: Futács (54.), Mullins (87.)
A bajnokság állása: 1. Southampton 47 pont, 2. West Ham United 47 pont, 3. Cardiff City 45 pont … 17. Portsmouth 31 pont

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik