Foci

A Chelsea is kikapott odahaza

A Manchester United után egy másik nagyágyú is otthonában szenvedett vereséget. Az Arsenal viszont győzni tudott.

A Manchester United 3-2-re kikapott a Blackburntől a Premier League szombati játéknapján, ám késő délutánra kiderült, nem ez lesz az egyetlen meglepetés a játéknapon.

A Chelsea ezt a fordulót sem úszta meg kapott gól nélkül, sőt. Már 24 bekapott találatnál tartanak Villas-Boasék, akik Drogba 11-esével még megszerezték a vezetést az Aston Villa ellen.

Öt perccel később egy Terry-kezezés után továbbot intett a játékvezető, Ireland pedig résen volt és egyenlített. A második félidőben két 11-est sem adott meg a bíró a birminghami csapatnak, amely végül megérdemelten vitte el a három pontot az erőtlenül játszó Chelsea otthonából. Előbb Stilian Petrov talált be ellentmondást nem tűrően, majd a védelem szétesését kihasználva a válogatott Bent is beköszönt (1-3).

A találkozó összefoglalója:

Sokáig úgy tűnt, hogy a forduló nyertese a többieknél egy meccsel kevesebbet játszó Tottenham lehet, a tabella harmadik helyezettje sokáig vezetett a Swansea otthonában, ám meg kellett elégednie az iksszel.

Az Arsenal begyűjtötte a három pontot a Queens Park Rangers ellen, természetesen Robin van Persie góljával.

Az Arsenal győzelme:

Eredmény – Premier League
Arsenal – Queens Park Rangers 1-0
gólszerzők: van Persie (60.)
Swansea – Tottenham 1-1
gólszerzők: Sinclair (84.), illetve van der Vaart (44.)
Chelsea – Aston Villa 1-3
gólszerzők: Drogba (23., 11-esből), illetve Ireland (28.), Petrov (84.), Bent (86.)
Bolton Wanderers – Wolverhampton Wanderers 1-1
gólszerzők: Ricketts (22.), illetve Fletcher (49.)
Norwich – Fulham 0-1
gólszerző: Sa (7.)
Stoke – Wigan 2-2
gólszerzők: Walters (77., 11-esből), Jerome (84.), illetve Moses (45.), Watson (87., 11-esből)
piros lap: Caldwell (76.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik