Foci

A Lokiból igazolt az Újpest

Fodor Marcell három és fél éves szerződést kötött az Újpest labdarúgócsapatával.

A labdarúgó NB I. tizedik helyén álló Újpest együttese hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerdán megegyezett Fodor Marcell átigazolása ügyében a Debreceni VSC-vel, a 24 éves bal oldali védő pedig három és fél évre kötelezte el magát a lila-fehéreknél.

A Videotonban nevelkedett játékos korábban már fél szezon erejéig szerepelt az Újpestnél, de 2005 őszén nem kapott szerepet élvonalbeli bajnokin.

Fodor 2008-ban került Debrecenbe, ahol aztán a Bajnokok Ligájában is szerepelhetett, és kétszeres bajnok, kétszeres bajnoki ezüstérmes, kétszeres Magyar Kupa-győztes, Szuperkupa-győztes és Ligakupa-győztes lett a DVSC-vel, de a jelenlegi szezonban bajnoki mérkőzésen nem számoltak vele.


“Szép négy évet töltöttem Debrecenben, sok sikert éltünk át. Azonban az őszi szezon végén úgy éreztem, szükségem van a váltásra, az Újpest megkeresése a legjobbkor jött számomra. Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk, és köszönöm a Debrecen vezetőinek is, hogy korrekten álltak a terveimhez. Az Újpest mindig is komoly klub és erős csapat volt, az elmúlt időszak nehézségein már sikerült túllépni. Amit hallok, látok és érzek az nagyon pozitív, miként az is, hogy a következő szezonra bajnokesélyes csapatot szeretnének a klub vezetői”
– fogalmazott Fodor az Újpest FC honlapjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik