Foci

Kamerun fizet Algériának

Ötszáz ezer dollár kártérítést fizet Kamerun labdarúgó-szövetsége algériai társszervezetének a novemberben elmaradt mérkőzésért.

Mohamed Yia kameruni szövetségi elnök arról tájékoztatta nem sokkal a tervezett összecsapás előtt a vendéglátókat, hogy “belső adminisztrációs probléma” miatt nem tudnak elutazni Algírba, később azonban kiderült, hogy a játékosok sztrájkja miatt hiúsult meg a találkozó. A futballisták a saját verziójuk szerint azért választották a tiltakozásnak ezt a módját, mert az előző hétvégén, Marokkóban megnyert négyes tornáért nem kapták meg a plusz járandóságukat, amely fejenként 30 ezer dollár lett volna. A szövetség szóvivője ugyanakkor azt közölte, hogy a játékosok hozzájutottak a bérükhöz, igaz, az edzőtáborozásért járó hagyományos bónuszt nem utalták el nekik.

A visszalépést elfogadhatatlannak és sportszerűtlennek nevezték az algériaiak, akik nem érték be Mohamed Yia levelével, melyben elnézést kért az okozott kellemetlenségért.

“Az Algériai Labdarúgó Szövetség elfogadta az 500 ezer dolláros ajánlatunkat, azzal együtt, hogy megítélése szerint az erkölcsi és szakmai kár így is jelentős” – közölte pénteken a kameruni szövetség a honlapján.

Az ügyben játszott szerepéért időközben tizenöt meccses eltiltást kapott hazájában Samuel Eto’o, a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Anzsi Mahacskala kameruni labdarúgója, a válogatott csapatkapitánya. A támadó hétfőn jelezte: nem fellebbez az ítélet ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik