Foci

Bedobta a törülközőt a francia edző

Henri Michel egy hónappal az Afrikai Nemzetek Kupája kezdete előtt lemondott Egyenlítői-Guinea szövetségi kapitányi posztjáról.

A korábbi francia válogatott labdarúgó és szövetségi kapitány korábban már jó pár afrikai ország nemzeti tizenegyét irányította, edzősködött Kamerunban, Marokkóban, Tunéziában és Elefántcsontparton, de több klubcsapatnál is megfordult.

2010 vége óta Egyenlítői-Guinea szakmai munkájáért felelt, amely 2012-ben Gabonnal karöltve megrendezi az ANK-t.

A január 21-én kezdődő torna előtt ugyanakkor az olajban gazdag országnak új szövetségi tréner után kell néznie, ugyanis a 64 éves Henri Michel csütörtökön lemondott posztjáról. A rövid közleményből nem derül ki, miért is döntött így, ugyanakkor október 19-én már egyszer felmondott, akkor arra hivatkozott, hogy nem állnak rendelkezésére megfelelő labdarúgók. Akkor öt nap után jobb belátásra tért, lehet most is sikerül majd maradásra bírni.

A csapat egyébként többnyire a hazai bajnokságban érdekelt játékosokra épül, de vannak, akik külföldön rúgják a bőrt: Ománban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, illetve alacsonyabb osztályú spanyol bajnokságokban is találkozhatunk egyenlítői-guineai játékossal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik