Foci

Gera már eldobta a mankókat

A West Bromwich magyar futballistája súlyos sérülése miatt a szezonban már nem játszhat, de alig várja, hogy labdához jusson.

Gera Zoltán november végén szenvedett súlyos sérülést a Tottenham elleni angol bajnoki mérkőzésen, amely miatt ebben a szezonban már nem léphet pályára. A keresztszalag-szakadást szenvedő magyar futballistát műteni kellett, így ez az éve finoman fogalmazva nem sikerült túlzottan jól, hiszen nyáron még a bokáját kellett operálni, sokáig nem is állhatott régi-új csapata, a West Bromwich Albion rendelkezésére.

A 32 éves középpályás három hete rehabilitációs munkát végez, sérülése óta pedig klubja honlapjának nyilatkozott először. “Éreztem, hogy gond van, amikor kifordult a térdem. Ugyanúgy fordultam, ahogy százszor egy meccsen, de valahogy leragadt a lábam. Csak abban reménykedtem, hogy nem túl súlyos a dolog” – mondta Gera.

Miután megvizsgálták, kiderült, hogy hónapokat kell kihagynia. “Nagyon csalódott voltam, mert épphogy visszatértem, és nagyon élveztem a játékot. A bokám miatt is öt hónapig harcképtelen voltam, de annak ellenére, hogy újabb műtéten estem át, előre tekintek, mivel ami történt, az már a múlté. Ismét egészségesnek kell lennem és játszanom kell. Nem akarom sajnálni magam azért, mert nem léphetek pályára. Ez a futball része, úgyhogy ismét keményen dolgozom majd, és mihamarabb visszatérek” – nyilatkozta a magyar válogatott játékos, aki hozzátette, csapat minden egyes győzelme gyógyír a számára.

Gera elárulta, az operáció jól sikerült, nagyon jól érzi magát, a mankókat már nem használja, és alig várja, hogy ismét futhasson, valamint labdás edzéseket végezhessen. “Sok problémával néztem már szembe korábban, de Isten segítségével mindig megbirkóztam velük” – mondta.

A WBA magyar légiósának megsérülése napjaiban kisfia született. “Szombaton megsérültem, vasárnap kiderült, hogy műtétre van szükség. Aznap este mentünk a kórházba, és hétfőn reggel megszületett a gyermekem. Szombaton és vasárnap egy kicsit le voltam törve, míg hétfőn boldog voltam és izgatott. Mindig öröm egy gyermek érkezése, de most, hogy súlyos sérülést szenvedtem, különösen az” – nyilatkozta Gera Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik