Foci

Brazíliában villogott a Vidi csatára

André Alves szülővárosában remekelt egy gálameccsen, két gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A Videoton támadója hazautazott a magyar bajnokság téli szünetében, szülővárosában, Douradosban pedig már hagyomány, hogy december közepén egy jótékonysági gálát rendeznek. Ennek egyik része egy futballmérkőzés, melyen a helyi All Star-csapat a külföldön, vagy Brazília más részein profiskodó játékosokból verbuválódott gárdával méri az össze az erejét. 2010 után ezúttal is számítottak André Alves játékára is.

Alvesék végül 6-3-ra nyerték meg szombaton a látványos összecsapást, a székesfehérváriak légiósa két gólt és egy gólpasszt jegyzett. Érdekesség, hogy egy csapatban játszott öccsével, a tavaly a Ferencvárost erősítő Adrianóval.


“Nagyon fontosak számomra ezek a gálamérkőzések itt Douradosban, mindig nagy örömmel fogadom el a meghívást, hiszen ez is mutatja, mennyire fontos a sport a szülővárosomban. Nem utolsó sorban pedig segíthetünk a rászorulókon is, hiszen a mérkőzésre a belépő 1 kg élelmiszer volt, melyet a rászorulók közt osztanak szét a rendezvény szervezői”
– idézi Alves egyik brazil lapnak adott interjúját a vidi.hu.

A találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik