Foci

Nem lehet feltartóztatni a Juventust

A torinói sztárklub hazai pályán 2-0-ra verte az újonc Novarát a Serie A 17. fordulójának vasárnapi játéknapján. A Juve visszaállt a tabella élére.

Simone Pepe továbbra is lubickol a pályán, amióta Antonio Conte a vezetőedző Torinóban, az olasz szélsőnek vasárnap délután például négy perc elegendő volt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a Bianconerinek. Az újonc Novarának nagy erőket kellett mozgósítania a védelemben, hogy az első felvonásban ne kapjon többet, a vendégek pedig az Olaszországban megszokott masszív védelemmel „őrizték” egygólos hátrányukat.

A Juventus azért nem hagyta annyiban a dolgot, támadtak a Zebrák becsülettel, a 48. percben például a veterán Alessandro Del Piero duplázhatta volna meg az előnyt, ám a jobb felső mellé tekert. Kisvártatva egyenlítései lehetősége adódott a Novarának, ám a mostanság a legszebb napjait idéző Gigi Buffon elképesztő bravúrral védte Rubino fejesét.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a túloldalon esett gól, Fabio Quagliarella fejjel köszönt be. Az előző szezonban súlyos sérülést szenvedett támadó 364 nap után volt ismét eredményes, ezzel pedig be is biztosította csapata győzelmét, amely három pontjával újra a Serie A élére ugrott. A Juventus még mindig veretlen a mostani bajnokságban.

A több sebből vérző Internazionale is pályára lépett vasárnap, a milánóiak a Cesena otthonában vendégeskedtek. A kiegyenlített mérkőzésen a 63. perc döntött, Ranocchia váltotta gólra Maicon sarokrúgását. Claudio Ranieri fiai ezzel feljöttek az ötödik helyre, mivel a Palermo tükörsimán kikapott a Cataniától a szicíliai rangadón. A Nápoly este lép pályára.

2-1-re nyert hazai pályán a Genoa a Bologna ellen (a vendégek góljánál Di Vaio kivételesen előkészítő volt, nem befejező), a Parma és a Lecce pedig egy gólzáporos meccsen osztozott a pontokon.

Eredmények – Serie A, 17. forduló
Juventus – Novara 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Pepe (4.), Quagliarella (75.)
Cesena – Inter 0-1 (0-0)
Gólszerző: Ranocchia (63.)
Parma – Lecce 3-3 (1-0)
Gólszerzők: Floccari (18. – 11-esből), Pelle (86.), Galloppa (92.) illetve Di Michele (58., 61.), Cuadrado (77.)
Genoa – Bologna 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Rossi (39.), Pratto (85.) illetve Ramirez (51.)
Catania – Palermo 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Lodi (32.), Lopez (61. – 11-esből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik