Foci

Juhász: az AZ remek

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2011. 12. 16. 15:24

Juhász Roland nem rágta le a tíz körmét az EL sorsolásán. Barátja, Cvitkovics Péter telefonon értesítette az Anderlecht soros EL ellenfeléről.

Jelen állás szerint két magyar játékos érdekelt az Európa Liga februári folytatásában. Az UEFA nyoni központjában lezajlott sorsolást követően kiderült, hogy Megyeri Balázs, aki az Olympiakosz Pireusz csapatát erősíti, a Rubin Kazany ellen, Oroszországban kezd február 16-án. Juhász Roland és az Anderlecht útjába a holland AZ Alkmaart sorsolták.

Juhász elmondása szerint, bár nyáron hossasan tárgyalta a Glasgow Rangersel és sajnálta is, hogy nem igazolhatott Skóciába, jelen állás szerint biztosan a brüsszeli klubot erősíti tavasszal. Fontos számára a jó szereplés, mert így nyáron talán lehetősége lesz angol, vagy német első osztályba váltani. „Azt már a csoportküzdelmek során kiemeltem, azért is fontos az élen végezni, hogy ne kerüljünk szembe azonnal egy, a BL-ből kieső nagyágyúval, például valamelyik manchesteri sztárcsapattal. Ugyanakkor azzal, hogy a sorozatban egyedüli együttesként száz százalékos teljesítménnyel jutottunk tovább, bizonyítottuk, hogy semelyik későbbi ellenfelünk nem mehet biztosra ellenünk. Ráadásul a belga futball erejét jelzi, hogy mindhárom versenyben lévő klub kiemeltként várhatta a pénteket.”

A magyar válogatott védője azért nem izgulta magát halálra a sorsoláson, nem követte élőben az eseményeket. “A sorsolás idején éppen autóban ültem, így Czvitkovics Peti barátom üzenetéből értesültem az ellenfelünkről. Az AZ remek formában van, vezeti a holland bajnokságot, szerintem közel azonos szintet képvisel velünk, így tényleg apróságok dönthetnek a továbbjutásról. Jósolgatni nehéz és talán felesleges is, hiszen körülbelül két hónap van a párharcig, tehát sok minden változhat a csapatok formáját, összetételét illetően.”

Juhász annak kimondottan örült, hogy a holland csapat szinte a szomszédban van. “Mindenesetre mellettünk szól, hogy mi kezdünk idegenben, és tulajdonképpen az is pozitívum, hogy nem kell messze utaznunk – az ellenfelünk szem előtt van, ami a szakmai stábunk munkáját segíti a rivális feltérképezésénél. Tehát mondhatom, elégedett vagyok, és ez a véleményem a következő kör lehetséges ellenfeleinek kapcsán is. Az Udinese és a PAOK is nagyjából az Alkmaar és az Anderlecht szintjén van, ezért különösen érdekes lesz, hogy melyik együttes lép tovább. Izgalommal várom a februári kezdést!”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.